top of page

A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.



Pinczési Botond reflexiója

Szabó Dárió

Lehetetlen világok


Reggelente a horizontnak is, mint az emberi létnek, szerves része a szelektálás. Lehorzsolja a tér hámszövetét – a táj libabőre is szűnni kezd.


Odakint már nem függnek össze a dolgok, idebent még nem – csak érzem, hogy alakulnak, de nem is fognak befejeződni soha.


Traumatikusan örök, hogy amikor az égbolt felszakad és kifordul, a színek horrorja omlik a valóságra – leleplezi a formát, mint egy soráthajlás.


Ebben kelek én is útra, az események között, elindulok, tekintetem nem keres semmit, csak roncsolja, ami őt találja meg – mégis engem hív orvosául a táj; hipochonderré vált az egyébként nem túl sok aggodalomra okot adó felszíni sérülések miatt.


Ketten ülünk idefent, a táj meg én, ülünk az eszmék és a felejtés színpadjának szélén, lábunk lóg, de nem is látjuk, csak érezzük, hogy menne még tovább.


Hallgat, de nem figyel,

magával van elfoglalva. Magyarázom neki, hogy ahogy ő a formák ellenére létezik, úgy szorulok én is a bőröm alá,

értse meg,

a hiány rendezi el a valóságot,

a formák, ahogy szétválnak-elkülönülnek, az, ami köztük van, és hogy csak ott létezhet – azok alatt vagy épp ellenükre.


Nem érti.

A horizont is inkább emberré válik: a tájban nem talál identitást.






Nem vagyok benne biztos, hogy lehet ilyet írni: „Traumatikusan örök”. Persze lehetni mindent lehet, mégis, ahogy olvastam a verset az az érzés járt át, amit több fiatal költő munkájában érzek: hogy ez nem a vég, hanem a kezdet. Innentől lehet elkezdeni terhelni a nyelvet és megírni, hogy milyen is az a traumatikusan örök, mert így önmagában nem látom a funkcióját, nagyon általánosítónak (de semmiképpen sem izgalmasan elvontnak) olvasom hasonlóan az „Odakint már nem függnek össze a dolgok”, vagy az „ülünk az / eszmék és a felejtés színpadjának szélén” sorokhoz. Akkor is így gondolom, ha a vers kontextusában a szöveghelyek betöltenek valamilyen funkciót.


Többszöri olvasás után már kezd körvonalazódni a szövegszervezés, de ezzel párhuzamosan azok a tényezők is, hogy mi miatt nem jön át. Felvillantok párat. A tördelés például ott izgalmas, ahol metapoétikus („mint egy / soráthajlás.”), vagy jelentéstöbbletet okoz, de számomra túl könnyű megoldás „a hiány rendezi el a valóságot” külön versszakba szedése. Szintén zavart, hogy olvasás közben több időt töltött a szemem a József Attila összes versei című könyvön, mint a szövegen. Egyrészt a látó-látott-láttatott viszony problematizálása következtében, másrészt az erősen dialogikus viszonyt szervező költői képek miatt. Persze rengeteg méltató jellegű értekező próza jelent már meg parafrázisok kapcsán (KAF, Marno stb.) – sőt, ha Petrire hallgatunk, akkor máshogy nem is nagyon lehet –, mégsem éreztem a Lehetetlen világokban a mélyrehatóan reflektív struktúrákat.


Az utolsó versszakon tudom talán legjobban bemutatni, hogy mi miatt nem annyira sikerült szerintem ez a szöveg. Egyrészt ott van a részlet összefoglaló jellege és ugye, ha össze lehet foglalni egy hosszabb költeményt egyetlen sorban, akkor minek is a hosszabb költemény? (Persze ez nyilván lehetetlen, hiszen más szavakkal, mást is mondunk…) Másrészt ahogy korábban is próbáltam rámutatni az a fogalomkészlet, amivel a szöveg dolgozik (pl.: horizont, identitás), számomra nagyon elidegenítő, pontosabban nem annyira megírt, nincs kitalálva. Vagy éppen az elidegenítés volt a cél? Mindezt azért sajnálom, mert a témában (amiről most nem esik szó részletesen) sokkal nagyobb potenciál van, ahogy azt korábbi költészetek már bizonyították.











Pinczési Botond tanárszakos hallgató. Egyre kevésbé érdeklik új dolgok. Így maradt neki a költészet, a hermeneutika, illetve, hogy harmadik személyben írjon magáról. Ez általában kritika, vers és recenzió formájában történik meg vele, de színházcsinálással is foglalkozik.Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.

Comments


hélóóó.png
bottom of page