A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.



Pinczési Botond reflexiója

Horváth Florencia: Kenőkés


Gyerekként féltem az állatoktól,

gonosznak tűntek a karmaik.

Kivájták egymás beleit és megették,

szétmarcangolták gazelláikat

a tigrisek. Ilyenkor nem mertem

a tévéképernyőre nézni, mert

rettegtem, hogy utána rosszat álmodom.

Esténként sosem ittam meleg tejet,

és kiköptem a kakaót. Nekem

nem kell vigasztalás, engem ne

kárpótoljanak. Majd elnövöm, gondolták,

majd szelídebb lesz a gyerek, mint

a házi nyúl, mielőtt átharapják a torkát.

Gyerekként féltem az állatoktól, aztán

megtanultam, hogy az ember.


A „tévéképernyőre nézni” részlet a vers egyik kulcsmozzanata. Egyrészt szituálja a lírai beszélőt. Másrészt egy természetfilmként olvastatja tovább a szöveget, így a megfilmesített gyerekkor magyarázatul szolgálhat az asszociatív, vágásszerű mondatszintű kapcsolódásokra és a groteszk látványvilágra. Harmadrészt a nyelv közvetítő teljesítményére helyezi a hangsúlyt, hiszen a vers egyszerre közvetíti a gyerekkort, az állati és emberi érzékelést, egy tévéközvetítést és az ismeretlentől való félelmet. Ez utóbbi kapcsán talán lehetne jobban problematizálni az emlékezetaktusban bekövetkező „közvetítési hibákat”, hiszen a félelem módosíthatja, torzíthatja az előhívott képeket. A sortöréseket például a verstest és az akusztika szempontjából is el lehet hasonló funkcióval látni. Egy ennyire erős képekkel dolgozó szöveg nem engedheti meg magának, hogy egyben maradjon. Nem láthatóak a szétmarcangolás, karmolás, kiköpés, harapás nyomai.


Ritkán olvasni ennyire elegáns végtelenítést, mint a zárósorban („megtanultam, hogy az ember”), amely ráadásul a keretes szerkezetet bontja fel és mondja újra. Mégse vesztene sokat a vers a mondat esetleges törlésével. Egyrészt, mert az emberi nyelv minden eseménye szükségszerűen csak antropocentrikus lehet. Másrészt, mert a vers során többször is tetten érhető az emberi és az állati dimenziók azonosítása (ilyen a kenés-vájás oppozíció, a házi nyúl hasonlat), így tautologikusnak, a saját versnyelv működésére túlzóan rámutatónak, leleplezésszerűnek hat az utolsó mondat.


Érdemes még beszélnünk az „elnövöm” kitüntetettségéről. Ha egy rövidebb versben mindössze egy szóalkotás van, akkor szerencsésebb, ha az simulékonyabb vagy ugyanígy felhívja magára a figyelmet, de kifejezőbb. Nyilvánvaló a felnövés lexémához való viszony, azonban e hagyományos szó ugyanúgy tartalmazza a valamitől való eltartás aktusát. Ha ragaszkodunk a szóalkotáshoz, akkor ebben a versben inkább egy olyan mondogatnivaló állhatna, amit félelmében elővehet az ember a kés helyett.






Pinczési Botond tanárszakos hallgató. Egyre kevésbé érdeklik új dolgok. Így maradt neki a költészet, a hermeneutika, illetve, hogy harmadik személyben írjon magáról. Ez általában kritika, vers és recenzió formájában történik meg vele, de színházcsinálással is foglalkozik.

Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.

0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v