Magyari Gábor

Az első


„A lila vagy a rózsaszín nyakkendő? Hozzá a piros vagy a kék ing?”

Tűnődött a szekrény előtt, mit vegyen fel a jeles alkalomra. Végül kivette a lila nyakkendőjét, hozzá a kék zakóját és a kék ingjét. Odavitte azokat az asztalra, letette, és vasalt. Finoman, gondosan, egy gyűrődés sem maradhatott rajtuk. Mikor úgy látta, megfelelő lett mind a zakó, mind az ing, felvette. Megkötötte a nyakkendőt, ahogyan az interneten látta. Utána bement a fürdőszobába, befújta magát az apja parfümével, az anyja hajlakkjából tett egy keveset a hajára, és elégedetten konstatálta, hogy készen áll.


Elővette a szekrényből az előző nap gondosan fényesre bokszolt cipőjét, felhúzta a lábára, bekötötte, még egyszer áttörölte, hogy szépen ragyogjon. Vett egy mély levegőt, elfordította a kilincset, és kilépett az ajtón.


Kint derűs, meleg idő volt. Beállt a buszmegállóba, és várt.

Öt megállót ment a vásárcsarnokig, ott leszállt, és bement vásárolni. Mindenhol öregek nyüzsögtek. Megkereste azt a virágárust, ahol a legkevesebben álltak.


A gyakorikérdéseken azt olvasta, hogy a lányok szeretik a rózsát. Rá gondolt, akinek venni készült, a szép szőke hajára, a kék szemére. „Sárga virág kellene, hozzá kék.”

Némi nézelődés után megszólította a virágárust: „Elnézést, izé, bocsánat, szép sárga virágot szeretnék, meg esetleg, ha lehetne, kéket. Tudna nekem segíteni? Nem igazán látok ilyen virágokat, vagyis olyat, ami szép lenne, köszönöm.”

A virágárus segítségével sikerült kiválasztani egy szép csokrot, amelyben volt sárga, piros virág is, méghozzá gyönyörű tulipánok. „Ez megvolt, most csoki és bor. Édes bor. És fehér. Azt minden lány szereti. Azt írták az interneten.”


Bement a boltba, vett egy kosarat, és járkált a sorok között. Egy árust keresett, hogy segítséget kérjen, végül egy ötvenes, nagydarab nőt talált, aki éppen az édességeket pakolta. „Elnézést, bocsánat, tudna nekem segíteni? A borokat keresem, és abból is a legjobb minőségűeket. Merre találom?” A nagydarab nő mordult egyet, majd a kezével jobbra mutatott, hogy menjen arra, ott megtalálja a borokat.


Előtte, ha már az édességeknél volt, vett egy tábla csokit is, méghozzá karamellását, aztán indult a borokhoz. Két hosszú sor volt tele borokkal. Azt már nem nézte meg az interneten, milyen márkájút kellene vennie, végül hosszas várakozás után megvette a legdrágábbat, amit talált fehér édes borból, és a pénztárhoz ment. Megakadt a szeme a rágók és a csokik mellett az óvszereken. „Hmm, vajon vegyek, vagy lesz nála? Legyen, veszek egyet, biztos, ami biztos.”


Ő következett a sorban, a pénztáros szúrós szemmel ránézett, majd megkérdezte, hogy elmúlt-e már tizennyolc éves. Nyelt egyet, majd azt felelte, hogy igen, és remegő kézzel megmutatta az igazolványát. A pénztárós bólintott.

Bepakolta a táskájába a bort, a csokit, és kezében a virággal elindult a metró felé.


Miközben a metrón ült, elővette a telefonját. Nézte a képeket. Szőke haj, kék szem, formás test. Vajon tapasztalt? Úgy néz ki a képeken, mint a valóságban, vagy teljesen máshogyan? Mit fog rá mondani, hiszen őt még nem látta élőben. Tetszeni fog neki vagy ez nem számít? Mit fog szólni a virághoz, a borhoz, a csokihoz? Vajon meg fogja enni a csokit, inni fog a borból vagy elteszi? Megszagolta a virágot, különösebben erős illata nem volt. „A következő megálló a Keleti pályaudvar, átszállhatnak a kettes metróra.”


Leszállt. A halántéka hasogatott, az emberek zsongtak körülötte, lökdösték. Tördelte a kezét, fogta a fejét, forgott körülötte a világ, mindenből duplán látott. Odatámolygott egy ülőhelyre, leült, remegő kézzel elővett a táskájából egy szelet csokit, egy üveg vizet, és a telefonját. A csoki megnyugtatta, közben a telefonjával a lány képeit nézte. Suttogva beszélt hozzá. Vett egy mély levegőt, felállt, és elindult a kijárat felé.


A K. utca 10. számhoz kellett mennie, de előtte végigment az M. utcán. Lepukkadt volt, a kerület legrosszabb része. Az utcán folyt a szar, a vizelet, csövesek veszekedtek egymással a koccintósért. Az egyik hajléktalan kiszagolta őt, közel ment hozzá, és megszólította.

„Hé, te, fiú, adjál már egy kis aprót. Borra kellene.”

Nem válaszolt semmit sem, hanem futásnak eredt. Befordult a sarkon a K. utcába, megállt, ránézett az órájára. Még van öt percre, hogy odaérjen. Megvolt a virág, a csoki és a bor is. Újból elővette a telefont, hogy megnézze a képeket.


Megérkezett. Itt volt, a K. utca 10. alatt. Elővette a telefont, az izzadtság ráfolyt a képernyőre, emiatt nehezen kezelte. Elővett egy zsebkendőt, letörölte a homlokát, a kezét és a képernyőt. Újból megnézte a képeket. Pontban egy óra volt. Hívta a számot.

Kicsengett.


„Szia, megérkeztél?”

„Aha.”

„Akkor nyomd meg a hatos kapucsengőt, gyere fel a lépcsőn balra, és az első ajtó. Várlak.”

Hunyorgott, nem találta a gombokat, véletlenül az ötös kapucsengőt nyomta meg. Rájött a tévedésére. Gyorsan korrigált.

Mihelyt belépett a lépcsőházba, kellemes hűs idő fogadta.

„Mit is mondott, fel a lépcsőn balra, nem, jobb. Egyenesen. Utána a második ajtó.”

Elővette a telefonját, és tárcsázott.


„Bocsi, bent vagyok már a házban, mondanád, még egyszer, hova kell menni?”

„Persze. Fel a lépcsőn balra, és az első ajtó. Ott leszek. Várlak.”

Felért. Szorosan magánál őrizte a virágot, a csokit, a bort.

Nyílt az ajtó.


Remegő lábbal belépett, az ajtó mögül meglátta a lányt. Meztelen volt. Fekete bőre volt, fekete haja, fekete szeme, és nagy, lelógó melle. Odanyomta a kezébe a virágot, a bort és a csokit.

A lány letette az asztalra őket, majd invitálta a szobába.

„A pénzt ide tudnád adni előtte? Mennyit szeretnél maradni, fél órát vagy egy órát?”


Tekintetét leszegezte, csurgott róla a víz.

„Egy óra.”

„Rendben van. Az húszezer forint lesz. Tedd le ide, az asztalra. Vetkőzz le nyugodtan. Ha megvagy, megmutatom, merre van a fürdő.”


A hideg víz nyugtató hatással volt rá. Volt mindenféle tusfürdő, nem is tudta, melyiket használja. A férfias, erős illatúakat, vagy a lágy, gyengébb illatút? Végül mindegyikből nyomott a testére. Azon gondolkozott, hogy ki ez a lány, és hol van az a szőke angyal, akire ő várt.


Mihelyst végzett, belenézett a tükörbe. Kihúzta magát. „Ma férfi leszek. Ma olyan leszek, mint mindenki más. Mint minden felnőtt. Megcsinálom.”


Vette a törülközőt, körbecsavarta magán, és visszament a szobába. A lány az ágyon feküdt, lágy zene szólt, kintről kevés fény szűrődött be az ablakon, de a hangulatvilágítás elegendő fényt adott.

„Gyere, feküdj le, ide mellém. Mit szeretnél elsőnek?”


Odament a lányhoz, lefeküdt az ágyra, és mélyen belenézett a szemébe. Hosszú, festett szempillája volt, festett szemöldöke és koromfekete szeme. Szeretett volna rákérdezni, hogy ő Roxána, vagy átverték, vagy befestette a haját, vagy. De nem kérdezett semmit.


„Nem tudom. Nem voltam még lánnyal.”

„És most lesz az első? De aranyos.”


Úgy emlékezett, mintha mondta volna már a telefonba, hogy most lesz az első alkalma.


„Igen. Remélem, nem gond.” Felelte remegő hanngal.

Várt. A lány közel ment hozzá, szájon csókolta.


Az első csók. Az első gumifelhúzás. Az első behatolás. Az első nyögések. Az első nő. Az első kurva. Az első hamar elsülés. Az első szex utáni kínos csend. Az első gyorsfelöltözés. Az első csalódás. Az első.

















11 éve Budapesten él, pár éve foglalkozik prózával, jelenleg első regényén dolgozik. Utolsó éves hallgató az ELTE-n, magyar-történelem szakos tanár lesz.

0 comments

Recent Posts

See All

Éva

Kollázsok6.jpg
arrow&v