- Dec 12, 2022
- 1 min read
Asbóth Bence
a távolság viszonyai
Távol vannak már a vadludak.
Jól megnéztem őket, így bennem
még napokig köröznek a felhők alatt.
Csak ez a kabátom volt, apámtól kaptam,
amikor elindult megkeresni a szabadságot.
Azóta már az sincs, letépték rólam a rókák,
miközben vadul próbáltam magyarázni nekik,
hogy hagyjanak, fázom.
Távol vagyok mindentől, mégis leheletekben mérhető e táv,
üresen állok a magányt suttogó fenyvesek
zordan csillogó tüskéi alatt, nem maradt már semmi a közelemben,
csak az emlékeim azokról, akik egykor közel voltak.
süllyedés
végtelen súly, a nyelvem hegyén
tartom, mint a halál pillanatát
belereszket az ember gyomra,
mintha muszáj volna a bekötő
út melletti döglött állatok szagát
orrba szívni, és azt hinni, hogy
az élet nem ennyire mocsok
ami lehetne, az még nincsen,
ami van, az már nem lehetne
ettől több legalábbis,
mert ha készülök rád, mint
a döghús szagára, akkor nem ér váratlanul
a kopott kíváncsiságod után maradó
sötét utálat
hiába hozok neked kérdéseket,
a lényegi része mindig az, hogy
bárcsak ne kérdeznélek
mert te most is a szélturbinákhoz vágysz,
és a dunyha alatti közös izzadásra
és a szívtörés csontporos szagára
és a lábadat összehúzó hideg görcsre
de én nem adok, többet legalábbis,
hogy érezd milyen,
amikor bántás nélkül fáj
1999-ben születtem Debrecenben. Verseimet többek között az Irodalmi Szemle, a Tiszatáj és a SZIFOnline közölte.
Comments