A sűrűsödés mintái – Interjú Csapó Júliával


Festészet, videóművészet, vagy éppen ledarált papírból készült szobrok. Bátran nyúl különböző hordozókhoz és munkáiban meghatározó elem ez az átjárhatóság.




A papírszobraid sokszor emberekkel érintkeznek a fotódokumentációkon, illetve maguk a munkák is egybeépíthetőek. Milyen kapcsolatban állnak ezek az emberi testtel és önmagukkal?


Már az alkotófolyamat elejétől kezdve fontos elem volt számomra az emberi test. Az első kisebb szobrok a kezemhez idomulva száradtak meg, így a formázás pillanatképeiként is tekinthetünk rájuk. Később, mikor nagyobb méretekben dolgoztam, már az volt a célom, hogy a teljes test léptékéhez igazodjanak. Mivel mindegyik szobor formavilága hasonlóan organikus jellegű, ezért egymáshoz is könnyen illeszkednek. Szempont volt a dokumentációnál, hogy látható legyen, hogyan lépnek interakcióba az emberi testtel és miként viszonyulnak köztéri elemekhez.









A vászontól kezdve a papírszobrokig az animáción át többféle médiumot használsz – egyfajta keresés ez? Mit gondolsz, ma már ritka, hogy egy festő csak a hagyományos hordozókat használja?


Mindenképpen keresés! És nagyon fontosnak is tartom ezt a keresést. Főleg, amíg az ember nem beérett képzőművész szerintem elengedhetetlen, hogy minél több mindent kipróbáljon és megtapasztaljon. Mondjuk, remélem sosem leszek igazán “beérve”, és mindig lesz valami új, amit felfedezek. Úgy érzem, hogy sokkal szabadabban alkotok, ha az adott témát, amivel éppen foglalkozok nem kell görcsösen beleillesztenem egy médiumba. Számomra a hordozók közötti párbeszéd is izgalmas, ahogyan másképp jelennek meg a formák síkban, térben vagy akár digitálisan.


Viszont egyáltalán nem tartom elavultnak, ha valaki csak hagyományos értelemben vett festészettel foglalkozik. Valamennyire tévhit, hogy festeni már nem menő, pedig ahogyan én látom, a hazai és a nemzetközi közegben is egyre inkább feljövőben van a klasszikus táblaképfestészet.


A munkáidban van egy visszatérő motívum – Túl sok dolgom van, Cucc, Nem szemét, 4es6os. Hogyan gondolkodsz a felhalmozódásról?


A sűrűsödés és az apró elemek ritmikája régóta jelen van a képeimben. Tematikailag is érdekel, mert a saját életemet is hajlamos vagyok túlzsúfolni és folyamatosan tele vagyok feladatokkal. Emellett azonban kollektív problémának is tartom az információs társadalmunkban az ingerek és információk túltengését. Felfoghatatlanul sok impulzus vesz körbe minket folyamatosan, és így nagyon nehéz kiigazodni ebben a világban szerintem.


A Túl sok dolgom van című munkában a saját életem motívumait soroltam fel piktogramszerű motívumokba sűrítve, ebből adódik a kép zsúfoltsága. A Cucc című videóban a testvérem szerepel, és a saját személyes tárgyait helyeztem rá a testére. Ebben a munkámban a tárgyakhoz való kötődés témájával foglalkoztam, milyen viszonyokat fűzünk hozzájuk, mennyire tartjuk önmagunk részének ezeket.







A Langyos víz című videómunkáddal te is szerepeltél a Titkosan kezdődött kiállításon, ami egy szolidaritás vállalás volt az SZFE mellett. Milyen érzések vannak benned a történtekkel kapcsolatban?


Számomra nagyon pozitív volt látni, ahogy kialakult ez a mozgalom, és a hallgatók felálltak a történések ellen kreatívan, a saját nyelvüket használva. Ebből inspirálódott ez a Titkosan kezdődött képzőművészeti kiáll(ít)ás is, aminek címe is mutatja, hogy nem csupán alkotások bemutatásáról volt szó.

Saját munkámban nem akartam túl specifikusan az SZFE problémájával foglalkozni, inkább a passzivitás egyéni és társadalmi jelenségét szerettem volna megfogni, amikor történik velünk valami akaratunk ellenére és tétlenek maradunk, nem ismerjük fel, vagy nem akarjuk felismerni egy helyzet kényelmetlenségét.









Fontosnak tartod, hogy a képzőművészet reagáljon a társadalmat érintő problémákra?


Fontos, mert a művészet olyan nyelvezettel rendelkezik, amellyel sokkal hatásosabban átadhatóak bizonyos információk. Nehezebben lehet hatni az emberekre hosszú szövegekkel és kinyilatkoztatásokkal, mint egy művészeti alkotással, performatív megmozdulással. Azonban nem tartom elvárandónak a művészektől a társadalmi aktivitást, én magamat sem érzem igazán közel ilyen témákhoz. Erre a kiállításra is olyan művet készítettem, amelynek témája személyesen is foglalkoztat, szélesebb kontextusban is értelmezhető.


Mi is történik az emberrel a langyos vízben?


Semmi. Elvan. Megkérdezik, “Hogy vagy, mi újság?”, és azt mondod, “Kösz jól, semmi különös.” Aztán a langyos víz kihűl, de csak szépen lassan, és fel sem tűnik.







Cserpák Martin


0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v