Pruzsinszki Bence

A magány szerkezetéről

vajon melyik egy horpadásnak az elülső fele az egyik eltárolja a végtelenné egészült űrt a másik meg beletolul egy valóságnak nevezett térbe a szétfeszített magányosság két fele egyik oldalán mindig hiány

Szerhasználó

Már egy jó ideje nincs mit mondani azoknak, akik a mondandó anyagául szolgálhatnának. Ha hangzavar, akkor hallgatászavar. A legkegyetlenebb parádézása egy halom gondolatnak, ahogy beléd hasít, akár egy keselyű a tetembe. „De hát, még nem haltam meg.” E felmentés hozza el az elengedés érzését. Elengednek a karmok, aztán te is magadat, végre nyugalom. Inhalálod a szavakat, majd a kilégzéssel szerkeszted beszéddé, amit.

Pruzsinszki Bence vagyok, elsőéves szabadbölcsész az ELTE-n. Nagyigmándon nőttem fel, a Tatai Református Gimnáziumban érettségiztem. Nagyjából két éve kezdtem cikkeket írni, kicsivel később pedig verseket. Noha az újságírást nevezném jövőbeli hivatásomnak, gyakran pedzegetik ismerőseim, hogy foglalkozzak irodalommal. Majd kiderül.