László István

A legújabb szövetség


Szereplők:

Férfi

Fiú


Történik egy félreeső mezőn. A mező közepén két szék, egy asztal, két teáscsésze, egy teáskanna. A Férfi és a Fiú az asztalnál ül. A Férfi könyvet olvas, ami eltakarja az arcát. A Fiú türelmetlenül néz rá.


Fiú: Kezdhetnénk?

Férfi: Egy perc!

A Férfi elolvassa az aktuális fejezet utolsó mondatait, majd nevetve lecsapja a könyvet az asztalra.

Férfi: Annyira bájosak az emberek, amikor könyvet próbálnak írni. Tovább nevet.

Fiú: Miről szól?

Férfi: nevetve Rólam. Rendkívül szórakoztató. Kérsz teát?

Fiú: Nem, sietnem kell.

Férfi: Csak nem randevúra készülsz?

Fiú: Hagyjuk a játékot, úgyis tudod, mit fogok csinálni, minden lépésemet követed.

Férfi: Úgy érzem, kezded elveszíteni a humorérzékedet.

Fiú: szavába vágva, fojtott dühvel Miért hívtál ide? Mit akarsz?

A Férfi elmosolyodik, kortyol egyet a teájából.

Férfi: Remek tea, biztos nem kérsz?

A Fiú mély levegőt vesz, de nem szól semmit. A Férfi elkomolyodik.

Férfi: A következőkről van szó. Először is, meg kell dicsérjelek, nagyon jó tanítványom vagy, a legjobb, gyorsan fejlődsz, ráadásul engedelmes vagy. Bár amikor hozzám kerültél, nem igazán hittem benned, de azért…

Fiú: Ezt ugorjuk!

A Férfi még egyet kortyol a teájából.

Férfi: Felnőttél az első igazi feladathoz. Nincs több apró csínytevés, lopás, kisstílű erőszak. Itt az eddigi legkomolyabb megbízásod.

A Férfi egy képet vesz elő a zsebéből. Lassan a Fiú elé csúsztatja. A Fiú értetlenül nézi a rajta lévő nőalakot, majd a Férfit.

Férfi: Meg kell ölnöd őt!

A Fiú megdermed, majd feláll, el akar rohanni.

Férfi: Állj meg!

A Fiú megdermed.

Férfi: Ülj vissza szépen!

A Fiú nem tud megmozdulni.

Férfi: Azt mondtam, ülj vissza!

A Fiú lassan, remegve visszaül.

Férfi: Nézd! Szakítanod kell a múltaddal, ha igazán az enyém akarsz lenni. Márpedig igazán az enyém akarsz lenni, jól mondom? Hatalmas küldetések várnak rád a jövőben hatalmas jutalmakkal, te leszel a jobb kezem.

Fiú: Igen? Miféle „hatalmas küldetések”-re gondolsz?

Férfi: Majd meglátod. Ne kutakodj olyasmi után, ami nem tartozik a fennhatóságod alá! Öld meg, és kész. Ez most a parancs.

Fiú: remegő ajkakkal Nem tudom megtenni.

Férfi: nevetve Ugyan már! Tíz éve nem találkoztatok, jóformán idegenek vagytok egymás számára, mi olyan nehéz ebben?

Fiú: piros szemekkel Pontosan tudod, mennyire nehéz. Ezért kell nekem megtennem helyetted. De…miért épp neki kell meghalnia?

Férfi: Nem a te dolgod. Fogalmad sincs, hányszor állt az utunkba. El kell most már takarítani, tiéd a lehetőség.

Fiú: küszködik a sírással Lehetetlen! Bármennyire rosszul bánt velem, a saját édesanyámat nem tudom megölni.

Férfi: Rendben, akkor tedd csak fel azt a kérdést, ami már régóta ott motoszkál a fejedben, csak eddig gyáva voltál kimondani.

A Fiú kis ideig hallgat.

Fiú: Mi lesz, ha nem teszem meg?

Férfi: önelégülten Ennyit fogok tenni: – csettint – ,és mindenki eltűnik a Föld felszínéről. Csupán te nem fogsz, te itt maradsz, egyedül, ráadásul megkapod a rég áhított halhatatlanságot. Te leszel az első és utolsó halhatatlan ember. Talán nem lenne a legkellemesebb érzés örökké egy olyan bolygón élni, ahol rajtad kívül egy lélek sem jár.

Fiú: mosolyt erőltet magára Sosem tennéd meg. Unatkoznál utána.

Férfi: Ugyan! Cseppet sem. Valamit úgyis kitalálnék. Imádok játszani. Fogadd el ezt kézenfekvő indoknak: azért kell neked megölni őt, és nem nekem, mert így izgalmasabb. Mit érne, ha én vinnék véghez mindent a hatalmammal? Hol abban a játék?

Hallgatnak. A Férfi elégedetten mosolyog.

Fiú: Nem tudom megtenni.

Férfi: Dehogynem! Meg fogod tenni. Elmehetsz! Két nap múlva találkozunk.

A Férfi felemeli az asztalon lévő könyvet, és tovább olvas.



























László István vagyok, 2001-ben születtem Nagykárolyban. Jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója vagyok, minorom pedig az olasz lesz. Gyűlölöm és szeretem az irodalmat. Tulajdonképpen azért foglalkozom vele, mert mérhetetlenül kíváncsi vagyok, van-e egyáltalán értelme, ha igen, micsoda, ha nem, miért nem. Prózát és drámát írok leginkább. 2020 májusában megnyertem a Magyarság Háza meghívásos drámapályázatát Lépjen, kérem! című egyfelvonásosommal—egyelőre ezzel az egy dologgal tudok flexelni. Prózáimat még nem publikálták folyóiratok, a Nincs teszi meg ezt először, amiért hatalmas hálát érzek.

0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v