top of page

Ámorth Angelika

A lány, aki nem eszik


Suli után majdnem minden nap itt eszem. Csak leülök a sarokban lévő eldugott, egyszemélyes asztalhoz, és eszem, úgy, hogy senki se lásson. Én viszont mindenkit alaposan meg tudok figyelni innen.

Nézem, megint itt van a lány. Olyan gyönyörű. Formás járomcsontja kiemeli nagy, kék szemét. Íves állkapcsa van, hossszú vékony nyaka.

Minden kedden és pénteken itt eszik a családjával.

A srác mellette – talán a bátyja lehet – hamburgert rendel, coleslaw salátával, hagymakarikákkal. Nagy Fantával öblít le mindent. Az idősebb hölgy csirkeszárnyakat, sültkrumplit, Canada Dry-t. Mindig ugyanaz a menü, fejből fújom. És mindig üresen viszik el a tálcájukat.

De a lány valamit másként csinál. Ő úgy eszik, hogy nem eszik.

Olyan gyönyörű. Törékeny, vékony dereka van, mint egy virágszál. A karja kecses, az ujja, mint a zongoristáké.

A sültkrumplit mindig a szájához emeli, de ha rá figyelnek, beszélni kezd. Biztos valami viccesről, mert mindig nevetgél hozzá. És amint a kéretlen tekinteteket sikerül elterelnie magáról, visszateszi a krumplit, de már a tányér szélére. Ismét elvesz egyet, a közepéről, még a ketchupba is belemártja, majd ez is a szélén landol. Így megy ez egész végig, míg a tányér közepén nem keletkezik egy szép nagy kráter. Néhány krumpli lepotyog a asztalra, azokat gondosan a tányér pereme mögé bújtatja. Néha több is lecsúszik a tányérról, azokat szalvéta alá rejti.

Olyan gyönyörű. Kulcscsontja mély árnyékot vet. Szegycsontján egy különleges mintájú ezüst medál pihen.

Gondosan megtesz mindent annak érdekében, hogy összekenje ketchuppal a száját. Így amikor megtörli, nyoma marad a szalvétán az evésnek – bizonyíték, mellyel vitát nyerhet, ha szükséges.

Megissza a második fél liter Zero kóláját is, és amint feláll az asztaltól, megsimogatja az üdítőtől felpuffadt hasát, jelezve, mennyire jóllakott. Utolsóként viszi el a tálcát, lesöpörve a kukás tartályba a „maradékokat”.

Olyan gyönyörű. A combjai nem súrolják egymást, olyan, mint egy őzgida, a léptei finomak, könnyűek.

Elmegy. Felállok én is, és viszem a tálcámat. Ma valahogy különösen nehéznek tűnik. Elszédülök kicsit, földre hull a krumplim a tányér pereme mögül.









Ámort Angelika vagyok. Kárpátalján születtem 1995-ben, negyed évszázad múlva pedig Magyarországra költöztem. Tizenkét éves koromban kezdtem írni, majd tizenhat évesen felkarolt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, részt vehettem tehetséggondozó programjukon, megjelentek rövidprózáim az Együtt c. folyóiratban, továbbá a Szárnypróba és a Különjárat c. antológiában is. A kezdeti sikerek után hat év hallgatásba merültem, de az alkotás iránti vágy csak nem hagyott nyugodni. Most újult erővel próbálom visszaküzdeni magam az irodalmi élet színterére.


0 comments

Recent Posts

See All

A rúzs

M3

hélóóó.png
bottom of page