Mandalov Balázs

A bajnok


Szombaton bajnokság. A haverokkal egész nyáron erre készültünk. Petya, Karesz, Sanya meg én. Aznap este randim lesz Andival. A szülei elutaznak hétvégén, csak vasárnap este jönnek haza, miénk az egész ház.


Péntek délután eltolunk egy cigit a téren a srácokkal. Kijönnek az okostojások a suliból. Másik osztályba járnak, négyen spanok. Dani, a főokostojás, odakiált:

– Félsz, Viktor? Beszartál?

Nagyot szívok a cigimből, lassan kiengedem a füstöt.

– Kösd fel a gatyád! – Dani nevet. – Olyan avatarokat kreáltunk, hogy füled-farkad kettéáll!

– A bajnokságon legyen ilyen nagy a pofád! – kiabál vissza Petya.


Az okostojások röhögcsélve befordulnak a sarkon, mi pedig hazasietünk gyakorolni. Benyomok egy szelet pizzát, hogy a muterom ne érezze a cigit. Otthon ledobom a cipőmet, a kabátomat, és a szobámba menekülök.


Petya bejelentkezik Messengeren, majd Karesz és Sanya. Több kört lenyomunk, tízből nyolcat megnyerünk. Eltesszük magunkat másnapra. Alvás előtt még csetelek Andival.


Szombat reggel korán kelek. Karesz és Sanya isszák az energiaitalt. Petya késik. Hamar becsekkolunk.


Könnyen nyerjük az első csatát. Kattognak a billentyűzetek, és az egerek gombjai a tornateremben. Lassan dél, kólát bontok. Nem leszünk elsők a csoportmérkőzésen, de továbbjutunk. Az okostojásoknak sikerül megverni minket. A főokostojás gúnyosan vigyorog a győztes csata után.


Ebédszünet után a nyolcad és a negyeddöntőt simán megnyerjük. Semmi étvágyam, táskámban chipses zacskók hevernek. Az elődöntőn megizzasztanak rendesen, a döntőben az okostojások várnak ránk.


Avatarjainkon már évek óta dolgozunk. Petya a harcos, Karesz a tünde, Sanya a törpe, én pedig a mágus vagyok. Az okostojások az orkokkal vannak: egy kobold, egy troll, egy ogre és egy óriás. A főokostojás az óriás. Felsorakoztatom seregünket, felvértezem őket. A törpét gyilkos pörölyével, a tündét halálos lándzsájával, a harcost rettenthetetlen kardjával, a mágust végzetes varázspálcájával.


A törpe a koboldra támad, a tünde a trollra, a harcos az ogréra, nekem pedig az óriás jut. Próbál eltaposni, bunkójával letaglózni, de varázslatokkal kivédem. A kobold markából kiesik szekercéje, mikor a törpe szétzúzza fejét. Halálos sebet kap a tünde a troll mérgezett bárdjától. A törpe segítségére siet. A harcos leszúrja a pallossal küzdő ogrét. Több sebből vérzik, nem tudom varázslattal meggyógyítani, így ráborul az ogre hullájára. A troll lecsapja a törpe fejét, mire én egy tűzgolyóval a másvilágra küldöm őt.


Ketten maradunk. Az óriás többször eltalál. Életerőm gyenge, varázserőm fogytán, egy varázslatra marad energiám.


Egyszerre kiáltunk fel. Az óriás holtan rogy össze, leteríti a kénköves eső. Megnyertük a bajnokságot. Szelfizünk, kitesszük Face-re. A többiek sörözni mennek. Megpróbálom felhívni a muteromat. Nem veszi fel, írok neki SMS-t. Petyáéknál leszünk ünnepelni, ne várjon haza. Kezemet nyújtom a főokostojásnak, elutasítja.


Megérkezem Andiék háza elé. Az ágya szélén ülünk, nyakát csókolgatom, elhúzza magát.


– Győztünk – mosolygok rá.

– Tudom – mondja, és feláll. – Figyelj, valamit el kell mondanom.

– Mondjad csak.

– Klassz srác vagy, de...

– De mi?

– De én a Danit szeretem.

– Az okostojást?


Hallgat.


Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Szó nélkül lelépek.


Átugrom Petyához. A faterja a tévé előtt horkol a fotelben. Petya Andiról kérdez, hanyagolom a témát. Kimegyünk az erkélyre, röhögcsélünk, a panelek fölött fénylő Holdat nézzük. Megkínál a faterja sörével:

– Hülye vagy, és ha felébred? – kérdem.

– Á, ilyenkor már be van baszva – feleli. – Reggelig alszik.

Nagyot húzok az alumínium dobozból. Rágyújtunk.

– Nézd a Holdat, milyen nagy! – mutatok a csillagos ég felé.

– Olyan, mint egy világító segglyuk.

– Ja, mindjárt fényes szarrúd pottyan ki belőle.


Mindketten nevetünk. Megiszom a sört, és elindulok haza.

Kótyagosan sétálok a lakótelep utcáin. A játszótér zárva, átmászok a kerítésen. Beülök az egyik hintába. Egyenletesen nyikorog alattam, a lábammal hajtom. Becsukom szemem. Próbálok nem sírni, hiszen bajnok vagyok.





Tévévacsi


Intőt kaptam, el kell dugnom az ellenőrzőmet. Leszállok a buszról, felnézek az égre, mintha onnan várnám a segítségét. Előkapom a táskából az ellenőrzőt, és a buszmegálló tetejére hajítom.


Apa a tévé előtt ül, kvízműsort néz.


– Megvártalak a vacsival. Segíts teríteni!

– Mindjárt, csak kezet mosok.


A szobámba sietek, táskámat bevágom a sarokba.


– Csak lazán, nem fogsz lebukni – nyugtatgatom magam.

Elfelejtek kezet mosni, apa nem veszi észre.

– Hány főre terítsek? – kérdem.

– Kettőre – feleli, és beteszi a tálcás kaját a mikróba.

– Anya?

– Későn jön. Jógára ment vagy fitneszre.


Asztalhoz ülünk. Elém teszi a vacsit. Borsó, krumplipüré, fasírt. Nem merek apára nézni, a tévére meredek.


– Na, mi volt a suliban? – kérdi.


A rosszul válaszoló játékos alatt megnyílik egy csapóajtó, és eltűnik a süllyesztőben.


– Semmi – rebegem.

– Akkor jó.


Reklám következik. Ülünk egymás mellett, apa jóízűen falatozik, villámmal a tányéromon lévő borsószemeket tologatom.


– Kérsz szörpöt, hozzak?

– Nem, köszi.


Kimegy a konyhába, és egy dobozos sörrel tér vissza. Egy-két borsószemet letuszkolok a torkomon. Folytatódik a vetélkedő.


– Nézzed csak, ebből lehet tanulni! – állapítja meg bölcsen, majd felpattintja az alumínium dobozt. – Sok lecke van?

– Akad.

Tölt magának, fehéren habzik a sör.

– Kezdődik a meccs, megnézed?

– Tanulnom kell.

– Ennyi volt, nem eszel?

– Nem vagyok éhes.

– Ahogy gondolod.

– Elpakoljak?

– Csak tedd be a mosogatóba!


Nagyot kortyol. Az új játékos megnyeri a milliót. Apa átül a fotelbe, sörrel a kezében.


Bekapcsolom a gépem. Autós játékot teszek be. Több kört is lenyomok, tanulni nem tudok. Sóhajtok. Apa mérges lesz, ha megtudja, megvonja majd a zsebpénzemet, és szobafogságot ad.

A fotelben ül, nézi a meccset, szotyizik.


– Apa! – remeg a hangom. – Mondanom kell valamit.

– Fontos? – Szotyihéjat köpköd a hamutartóba. – Nem ér rá a félidőig?

– Nem.

– Akkor mondjad.

– Hát, az úgy volt, hogy a Lacika belém kötött – dadogok. – Merthogy szerinte dagi vagyok. Aztán én meg elgáncsoltam. Nem lett semmi baja, de beárult az ofőnek, ő meg intőt adott.

– Gól! – kiált fel apa. – Láttad, mekkora gól volt, fiam?

– Persze, láttam.

– Nézd meg az ismétlést! – Kiönti a sörét. – Hát, ez nem semmi!

– Igen, nem semmi.


Kint elkezd esni. A szél úgy veri az ablakot, mintha lőnének. Az üvegen folynak le a kövér cseppek. Apa feljebb tekeri a hangerőt, hogy ne hallja a kopogást. A kommentátor üvölt, a visszajátszásban nézzük, ahogy a labda bepattan a kapu bal felső sarkába.
















Mandalov Balázs 1984-ben született Budapesten, azóta is itt él. Eddigi életében sok mindennel foglalkozott, jelenleg szociális munkásként dolgozik. Szabadidejében ír, olvas.


0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png