Ladnai Loránd
HÍZÓ
Adélnak
I. IVÁN
(K. kisváros Ilonka sörözőjében. Idilli, hanyag eleganciával átitatott székek, asztalok, csocsóasztal. Az emberek szórakoznak, a zenegép bömböl. Picit kikopott „Soproni” logó a sörcsapon. A csocsóasztaltól és a zenedoboztól húzott egyenesek metszéspontjában ül Iván, a tőle megszokott kopott, kinyúlt melegítőjében.)
Iván Sanyi, igen, igen, még egy hosszút, igen, áldjo’ meg az ég. Nem is értem a csíziót, hogy most itt megy a témázgatás ezen, most szereztem egy majdnem-új pásztort, csíp, mint a kurvaanyja. Ott van a szviftben, nem lesz itt kecmec, majd beapplikálom, ha hazajutok. Védeni kell, nincs mese, tudod, az ördög a részletekbe’ rejlik, nehogy már a szemem két legfényesebb csillagát ellopják, rohadtul nem neveztem el őket, rossebb tudja, Ádám meg Éva, csak dőljön már a lé érted, érti? Hol az a hölgy, az az Ági, az az új lányka, tudod. Nem tudom, jattoltam neki oszt’ nem kellett neki, én már nemt udom mi van a nőkkel demá’ komolyan. Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem, a tied nyitva marad, látja, hogy min jár az eszem.[1] Ilyenre mit mondjon az ember, hát tisztességes munkás vagyok. Nyilván semmi nem tökéletes, az a Kálmán is, hogy elszerette a Júliámat, az Isten bassza meg. Minden Folkus elmehet a picsába. Fogy minden kifelé, minden drága, mint a rossebb, mindenki olyan féreg, politikusok, tudod, ne is kezdjek bele mi? Z-től K-ig nem volt még ilyen, mint ami nálam lesz, mindig disznóvágás, lehet a Patrikom is be tudna ám segíteni, aztán mégis jobb, mint a semmittevés, vagy ahogy ő hívja, valami gépes szó, mindegy. Sanyi, légyszi, rakd be azt a számot a Unitedtól. Ismernek ám itt engem, szerintem volt is rólam fröccs elnevezve. Nem keresünk sokat, de azt büszkén. Hogy megmondjam itt az őszintét, nekem jó ez a falu, van itt minden. Le se tagadhatná az ember, hogy szeret itt élni, még ha tudod, nincs is kolbászból a kerítés. Arról diskuráltunk minap a cocával, hogy igazából itt mindenki ilyen vészmadár, dehogy kell innen kijutni. Meggazdagszunk, meggazdagszunk. Esetleg, nem tudnál hazavinni, hamár a sors így összeboronált minket, tudod, mondanám, hogy viszonzom, csak nem tudom mit szeretsz? Tokaji vagy csak sör vagy egy jó szalonna, mikor levágjuk valamelyik hízót? ÁHH, az utolsó, rendben, megegyeztünk, jó’ van, akkor menjünk lassan, csak ezt elszívom. Papírok vannak nálad? Ez a szvift picit döcögős, de megbízhatóbb, mint a fiam. Mondanám, hogy vezetek, csak tudod, mióta annak a csirkének lenyestem a fejét a lökhárítómmal, azóta inkább nem vezetek. Egy sört amúgy sem mutat ki a szonda, meg kérem még, amikor itt voltak az oroszok, volt ám szigor, hál’ isten kitakarodtak, russkiye idut domoy, még mindig megy, mint a karikacsapás. Na, de akkor mi lesz, indulunk vagy nem? Picit neki kell durrantani, nem mostani ez a járgány se, de te ilyen tökös legénynek tűnsz én nekem. Na, uccu neki!
II. PATRIK
(Vidéki családi ház kicsiny szobája. A lakás északi oldalán található, körülbelül 12m2. Rengeteg zacskó, billentyűdarabka a padlón. Az ablakon alig szűrődik be világosság, helyette csak Patrik telefonja funkcionál fényforrásként. Patrik kényelmes otthoni ruhában fekszik az ágyán. Ági másfél utcával arrébb az erkélyén ül, csetelnek.)
Patrik Szió!
Ági Szia!
Patrik Mizu?
Ági Hát, semmi különös, ma is dolgoztam, tegnap is…. ilyenek.
Patrik Nem unalmas a kocsma?
Ági Hát, nem.
Patrik És jó a fizu? (Magának: fú, te gyökér nem tudsz jobbat kérdezni szegénytől?)
Ági Ja, egyébként jó, csak néha túl sok a részeg.
Patrik De ők viccesek, nem?
Ági Tegnap előtt szilánkdarabokat sepertem meg hányást mostam fel.
Patrik És ezeket a barmok nem fizetik ki?
Ági Hát nem. Túlórát sem fizetik ki.
Patrik Tényleg, és a család, hogy bírja, hogy nem vagy otthon annyit?
Ági Hát, az aranyhalam etetése szívás.
Patrik Van egy aranyhalad?
Ági Ja.
(néhány percig csönd, Ági nyugodt, Patrik töri magát)
(fordul a kulcs, kattan a zár[2])
Vilmos (régen nem látta barátját, a nagy rohanásban belerúg a küszöbbe, suttogva mondja maga elé) A jó édes…
Patrik És egyébként akkor így lehet, hogy benézek majd, ha sok az ilyen tapló, majd megvédelek.
Ági Miért, te szoktál inni?
Patrik Ja, nem, én nem, jogsira gyűjtök, neked már megvan?
Ági Én biciklivel járok.
Vilmos (megragadja Patrik vállát, gyorsan belenéz az üzenetekbe) Ááá, drága Rómeóm, hogysmint?
Patrik Te istencsapása, hogy jutottál be a házba?
Vilmos Még mindig a muskátlis ládában van a kulcs.
Patrik Te kis disznó!
Vilmos Üdvözlégy! Ember, ez a szoba, tiszta disznóól.
Patrik Jólvan, hagyjál. Hogy hogy hazajöttél?
Vilmos Hát, régen találkoztunk. Eddig levegőt sem kaptam az egyetemen, most tudtam szabadulni. Nem akarsz feljönni? Biztos találnál magadnak jó szakot. Van meló is, ha azt akarsz.
(Patrik nem figyel, csak telefonját nézi bambultan. Vilmos kikapja Patrik kezéből a telefont)
Vilmos Hú, tesó, fixen sokat biciklizik, látod azokat a combokat?
Patrik Mi?
Vilmos Jó, akkor szépen írunk neki! Elégia vagy epigramma? Vér és arany, jó lesz?
Patrik Miről beszélsz?
Vilmos Szóval, mostanában mindig úgy csajoztam, hogy kimásoltam nekik egy véletlenszerű verset. Ezt a proginfósok sokkal jobban csinálják, nekik saját verses szerencsekerekük van erre. (elmélkedve, vicceskedve) Ágnes asszony, mit mos kelmed?
Patrik Nem mos, itt dolgozik a kocsmában.
Vilmos Mikor találkozol vele?
Patrik Hát, gondoltam, elhívom majd egy étterembe, vagy oda a kocsmába egy sörre, nem tudom.
Vilmos Inkább menjetek el sétálni.
Patrik De csak sétálgassunk?
Vilmos Akkor főzz neki valamit!
Patrik Mit? Mióta anya elköltözött nem főz senki, csak néha szokott lenni egy-egy bográcsozás. Ide amúgy se merném elhívni, büdös minden azoktól a rohadt disznóktól.
Vilmos Milyen disznóktól?
Patrik Apám disznói, azokat akarja tenyészteni, eladni.
Vilmos Amúgy, nem megyünk el az Ágihoz? Megvan még a csocsóasztal?
Patrik Várj, megkérdezem.
Vilmos Hagyjad már!
III. KOCSMA
Patrik Szia, szeretnénk két sört és egy csocsó tokent.
Ági (megszeppenve, felismerve Patrikot) Hali, mindjárt adom.
Patrik Milyen napod volt?
Ági Hát, két hete először látok korombelit.
Patrik Ha van valami, amiben tudok…
Ági Köszi ,megvagyok. Egy ezres lesz.
(Patrik nagyon idegesen keres a pénztárcájában)
Vilmos Hagyjad, első az enyém.
Patrik Jó, majd megadom.
Vilmos Hagyjad.
(Átmennek a csocsóasztalhoz a kocsma másik sarkába. A kocsma bástyájaként emlegetett régi Garlando Champion csocsóasztal, a közösségi élet megkerülhetetlen pontja. Fiataltól idősig, generációs szakadékok közt, biztos híd)
Vilmos Áh, rohadj meg, biztos jó ideje nincs olajozva.
Patrik Ne szórakozz, én vagyok a rosszabbik oldalon, felém lejt a pálya.
Vilmos De neked legalább olajozottak a játékosaid.
Patrik Te meg pörgetsz!
Vilmos De az előbb te is csaltál!
Patrik Megmondtam, véletlen volt, megcsúszott a kezem a rúdon, azért fordult még egyet.
Vilmos Áhh, másodszorra is kikapott a nagy játékmester.
Patrik Akkor kettővel lógok.
Vilmos Meg is érdemlem. (nevetésbe torkollik a beszélgetés)
(Patrik elmegy sört kérni)
Patrik Szia, ugyanazt, mint az előbb.
(Ági kiadja a söröket és a tokent)
Patrik Holnap elmehetnénk valahova, ha van kedved.
Ági Bocsi, nagyon lenne kedvem, de holnap dolgozom.
Patrik Akkor holnapután?
Ági Rendben.
Patrik Elmehetnénk a parkba mondjuk.
(Ági bólint egyet, elpirul és mosolyogva visszamegy dolgozni)
Vilmos Siker?
Patrik Mint a karikacsapás.
(Benyomja a tokent, újabb játszma kezdődik)
Vilmos Akkor azok mégis szerencsemalacok?
Patrik Úgy néz ki.
Vilmos Apud?
Patrik Biztos visszaáll, csak az ügyvéd.
Vilmos Vagy a pia, nem, tárgyalás közben?
Patrik Azért a bíró is lehetett volna együttérzőbb.
Vilmos Ebben az országban senkit nem érdekelnek az érzések.
Patrik De azért, hogy hirtelen anya csak úgy elválik, ráadásul az apádhoz megy hozzá…
Vilmos Figyelj, nekem mondták, hogy a legjobb alkut hozták ki. A szívnek nem lehet parancsolni, tudod.
Patrik Apámat meg otthagyta a mocsokban.
Vilmos Anyudnak amúgy is mindig több kellett.
Vilmos Eleve a viszonyuk apámmal másfél évvel azelőtt kezdődött.
Patrik Mi? (A beszélgetés előrehaladtával egyre agresszívabb a csocsójáték)
Vilmos Hát, már a szülinapomkor mondta apám, hogy úgy érzi megütötte a jackpotot, persze, akkor még nem jöttem rá….
Patrik Akkor mikor jöttél rá?
Vilmos Nekem is…
Patrik Neked is random lelécelt az anyád a legjobb haverod apjával?
Vilmos Patrik…
Patrik Nézd meg apámat! Két disznóra költötte a maradék megélhetésünket! Tudod mennyibe kerül két ekkora dög?!
Vilmos Álljál már le, tudod mennyit szenvedtem én is emiatt?
Patrik Nem érdekel. Megvan mindened, miközben mi lassan a kerítésünkkel fűtünk!
(Patrik idegből berúgja a győztes gólt, aztán dühöngve távozik, pont, amikor Ági megérkezik)
Vilmos Pörgetett.
(Ági aggódva nézi az üres söröskorsókat)
Vilmos Nem ivott ő sokat, csak idióta.
Ági De azért jól van?
Vilmos Kiheveri.
Ági És te?
Vilmos Hát, én autóval jöttem és nem igazán van szállásom.
Ági Van egy szabad kanapém.
IV. TERASZ
(A Nyúl [3] utcára néző csodálatos terasz. Tele bézs „Allibert Rosario” kerti bútorokkal, az egyik ilyen rattan székben ül Vilmos. Zaklatottan leteszi a telefont, majd cigarettára gyújt)
Ági Szép reggelt!
Vilmos Úristen, de megijesztettél!
Ági Hát, csak gondoltam hozok neked egy pohár vizet.
Vilmos Köszi.
(Ági kérdően néz Vilmosra)
Vilmos Ja, csak apum volt, hogy hogy vagyok.
Ági. Jó, ha érdeklődnek irántad.
Vilmos És a te szüleid?
Ági Na, azt én se tudom, nagybátyám nevelt.
Vilmos De nem kerestek?
Ági Ballagásomra kaptam tőlük egy csokit.
Vilmos Undorító.
Ági Ja, az, jó lehet, ha az embernek van családja.
Vilmos Meg barátai is.
Ági Nekem részegeim vannak.
Vilmos Hogy jössz ki velük?
Ági Az első hetemen is rám mászott valami orosz nevű nagydarab. Egyszer mutatkozott be, de akkor is leköpött.
Vilmos Hidd el, ezek mindig találnak erre pénzt. Ócska alkohol.[4] Csak abban tudok reménykedni, hogy idővel változnak ezek az emberek.
Ági Itt az emberek nem változnak, egyre rosszabbak lesznek.
Vilmos Jól esett, hogy tudtunk beszélgetni így este.
Ági Hát, tényleg jót tett most. Bocsi, hogy a kanapén kellett, de nagy kupi volt.
Vilmos Úgyis csak tegnap ismertük meg egymást.
Ági Örülök, hogy megismertelek. OCB-ből sodrod?[5]
Vilmos Na ja, hát, nem ismersz?
Ági Hát, tegnap találkoztunk csak.
Vilmos Csak szórakoztam. A kedvenc filmemben van egy ilyen jelenet.
Ági Mindig Videán nézek filmeket.
Vilmos Mi a kedvenc filmed?
Ági A rajzfilmeket bírom.
Vilmos Anno Patrikkal sok rajzfilmet néztünk. Popcornt zabáltunk meg áhh, minden annyival jobb volt.
Ági Nekem nem volt Patrikom.
Vilmos Egyetemre gyűjtesz?
Ági Épp, hogy befejeztem a sulit. Tanáraim második óta mondogatták, hogy “fejletlenek bizonyos részképességeim”. Nagybátyám havi keresete ment el arra, hogy olyan szakembert találjon, aki nem egy kuruzsló.
Vilmos Nekem csak az apám hülyeségei voltak.
Ági Az sem lehet könnyű.
Vilmos Villamosmérnöknek szán, de én publikálni szeretnék.
Ági Vannak is írásaid?
Vilmos Szoktam így hobbiból írni.
Ági Miről?
Vilmos Például arról, hogy hogyan lehetne elérni a világbékét.
Ági És hogyan?
Vilmos Mindenkinek le kéne nyugodnia, és békében ülni a seggén.
Ági Szóval ilyen hippi vagy?
Vilmos Dehogy vagyok. Úgy nézek ki?
Ági Úgy nézel ki, mint egy perzsa szőnyeg.
Vilmos Úgyis lassan repülnöm kell.
Ági Azért reggelire maradsz?
Vilmos Bocsi, majd bepótoljuk.
Ági A vizet azért idd meg.
V. OTTHON
(A Musertava-ház udvarán, annak is a hátsó részén. Disznók még szabadon mozoghatnak, legalábbis a garázs vonaláig. Ez a disznóknak körülbelül 50m2-nyi élőhelyet biztosít. Patrik bőszen magyaráz)
Patrik Pajti, szóval ez van. Van ez a labirintus, de egyszerűen nem jutok ki belőle. Ki tudja, azóta nem is jött Vilmos se bocsánatot kérni. Jó neked, legalább van mindig egy csajod, egy családod, akikhez tudsz menni, ha érted, szarban vagy. Tényleg, amúgy ti nem paráztok, hogy le lesztek vágva? Vagy így tisztában vagytok a sorsotokkal? Mi lesz, ha jön az apám és nyekk? Mi értelme az életnek, mi értelme az életeteknek, ha csak egy iszákost tartotok el, meg egy szerencsétlent, aki kézkrémeket árul. Hát érted, ha ez jutott az embernek, ez van. A városok messze vannak, meg nagy a szmog, sok az ember. Itt sokkal jobb.
Iván Fiam, mér fixírozod szerencsétlent. A másik már szépen dagonyázik, de neked feltétlenül nyüstölnöd kell szerencsétlent, na tipli van.
Patrik Rendben, megyek.
Iván Na, nézzük csak, akkor felapplikáljuk a kis faszántos villanykerítéseteket, aztán mindentől biztonságba lesztek. Gyere, fiam, csináljuk meg izibe!
(Háttérben szól a „Rutén kolomejka” című dal, miközben Iván kívülről, Patrik belülről próbálja felrakni a villanypásztort)
Patrik Kitől vetted ezt a szart? Jó, hogy nem kőkorszaki technológia.
Iván Fiam, nem érted, hogy ez egy befektetés? Kicsiből indulunk ezekkel a drágákkal (disznókra mutat) és szépen lassan elkezdünk gyarapodni. Először privátban, aztán szépen lassan elkezdünk értékesíteni a németek felé. Van egy ilyen ellenőr haverom, azt mondta, hogyha biotermékként vagy miként adjuk, akkor az több lepedő.
Patrik De, ezt ellenőrzik, nem?
Iván Egyszer rányomják a pecsétet, azt mehet. Képzeld már el. Bemegy a német a boltba, aztán annyit lát, hogy Musertava prémium biohús.
Patrik De apa…
Iván Te fiam, ne komplikálj nekem, most csak menjünk előre, mert ott a zseton érted? Érted?
Vilmos Csókolom, Iván bácsi! Szia Patrik.
Iván Mit akarsz?
Vilmos Ajánlatot tennék a disznókra.
Iván Na, menjél a tudodhova kisfiam, mint az apád, olyan nagy disznó lettél te is.
Vilmos Az ő nevében jöttem.
Iván Éppen elegem volt apádból.
Vilmos Figyeljetek, mindegy nekem, annyit tudok, hogy apám jó pénzt adna ezekért.
Iván Balhét akar? Mondjad neki fiam, hogy jöjjön ide, ne a csicskását küldje.
Vilmos Nézze, én jót akarok. Segíteni akarok. Csak mondjon egy számot. Egy feltételem van: a felét a Patrik kapja.
Iván Két millió.
(Patrik ledobja a villanypásztort)
Patrik Mi van?!
Vilmos Egy millió, Patrik.
Patrik Nekem nem kell a pénzed. Komolyan, faterod azt hiszi, hogy attól, hogy visszaadja a pénz egy részét, jobb ember lesz?Kik vagytok ti?
Vilmos Patrik, szépen kérlek fogadd el, és békén hagylak.
Patrik Szánalmas vagy. Gyűlöllek.
Vilmos Elegem van belőled. Az, hogy én próbálok segíteni, és mindig ezt a kisstílű szöveget kapom tőled 0-24, de tessék, akkor kapsz a lángodra benzint. Tegnap Ágival voltam este.
Iván Milyen Ági?
Vilmos Akire rá tetszett nyomulni.
Patrik Te…
Iván Istentelen...
Vilmos Megmagyarázom.
Patrik, Iván Barom.
Vilmos Gondoljatok a pénzre.
Patrik Vilmos, koccintsunk egyet!
Vilmos Mi?
Patrik Sok volt a stressz, beszéljük meg higgadtan. Te mondtad, hogy nőjünk fel.
(Patrik bemegy a házba és hoz három üveg sört)
Patrik Hízókra!
(koccintanak)
Patrik Vilmos, mit javasolsz, hová menjek tanulni?
Vilmos Marketing?
Patrik Bölcsészkar nem jobb?
Vilmos Kellő kitartással minden elérhető.
Iván Minek diploma gyerekek, ne húzzátok már az idegeimet.
Vilmos Akkor mindegy, Patrik, menj ahová szeretnél.
Patrik Áhh, jól érzem magam.
Iván Akkor megegyeztünk?
(Iván kezet fog Vilmossal)
Patrik Hogyan viszitek el a disznókat?
Vilmos Majd apám küld kocsit értük.
Patrik Köszönöm Vilmos. Tényleg, mindent köszönök. Annyira jó, hogy vagytok itt nekem. Tök oké a faterom, aki fogdosta, és a legjobb barátom, aki felszedte a lányt, aki NEKEM tetszett. De legalább van egymillió forintom. Jaa, hogy itt ragadtam ebben a trágya faluban, és minden reggel arra kelek, hogy apám a pottyantósba hány. Te meg újgazdag hülyegyerek, remélem anyámat nem akarod megdugni. Tudjátok mit? Gratulálok neki, hogy vagyok, hogy sikerült egy ilyen jó helyre szülnie, aztán lelépnie.
(Ránéz a szviftre, letöri a „Soproni” sörösüveg felét, és a tűéles fegyverrel nekifutásból, teli erőből leszúrja a kocát.)
Iván Fiam.
Vilmos Patrik…
(Iván is letöri a sörösüvegét, és megpróbál Patrik felé futni, csak 120kiló)
Iván Ó, Patrik, halál fia vagy. Elegem van, nem bírom szét leszel verve. Gyere ide, ne fuss! Na, mit rohansz? Nincs menekvés. Zárva van a kapu. Móresre leszel tanítva. Te, te csak itt öldökölsz? Ha beülsz a kocsiba, az nem ment meg. Nem fogsz megmenekülni. Hallod, Patrik? Nem fogsz megmenekülni. Nem véd meg a szvift.
(Patrik sietve ül be az autóba. Kocsikulcs a szokásos helyén. Az autó rádiójában felcsendül a "Csendes éj[6]", de alig lehet hallani a fülsiketítő disznóüvöltéstől. Vilmos csak dermedten áll a villanydrót romjai mellett. Iván a szvift ablakán dörömböl, ami nem indul)
Függöny
[1] Beton.hofi: Pesti Istenek c. száma [2] Kapitány Máté: Kattana c. száma [3] Csaknekedkislány: Nyúl c. száma. [4] Ajsa Luna: ócska alkohol c. száma. [5] A gyűlölet (La heine) c. fim: https://www.youtube.com/watch?v=NDkbNazu8Ko [6] https://youtu.be/CiSeWsyhi2Y?t=45
Ladnai Loránd vagyok, 17 éves pécsi gimnazista. Nekem az írás a különböző emberekkel való kapcsolódást, akár újrakapcsolódást jelenti. Nagyon sok jó és számomra fontos embert ismertem meg az írásnak köszönhetően. A "Hízó"-t is egyik kedves barátom útmutatásával sikerült ténylegesen olyanra írni amilyenre szerettük volna. Innen is köszi Adél <3!
Комментарии