Mozogi Amel

Éva


Éva elbúcsúzik a férjétől. A férfi kilép, átlépi a küszöböt. A nő bezárja utána az ajtót, majd sóhajt egyet. A tekintete a földre mered. Fél. Izzad és remeg. A remegés kívülről nem látható, ez egy belső mozgolódás. Nem kutatja a miértet, így nem szűrődik tovább a gondolat. Jól tudja, ha megengedné magának, csak nagyobb lenne a felfordulás ott bent. Tekintete már nem a padlót bámulja. Felnéz, többször, sokszor pislog. Úgy tesz, mintha meg sem történt volna az előző pillanat, érzés, gondolat. Huss - mondja hangosan. Megerősítés, Éva, ez kell neked, gondolja. Mosolyog, mosolyog az ajtónak. Alig hallhatóan motyogja: Szép napot, szeretlek. Én is téged, csók, szia. Ismét egy mosoly. Kezeit végigsimítja a derekát körülölelő fehér kötényen és sarkon fordul. Nekilát az aznapi teendőknek. Takarít. Örül, ha takaríthat, mert akkor nem kell a szobában ülnie a zöld karosszékében, és azon rágódnia, hogy ki is ő és mit szeretne még tenni ebben az életben. Vagy egy másikban. Ha lehetne, bárcsak, kívánja sokszor. A legtöbb ilyen elmélkedést követően rendszerint elhányja magát. Gyakran érzi ezt az ingert, ha önmagára gondol. Egyébként nem szereti, ha hányásszagtól bűzlik a szoba napokig.


Éva aznap sárga ruhát visel, piros cipővel. Mindennap felveszi a legszebb ruháit, cipőit, és abban kering, még akkor is, ha csak takarít. Az aznapi teendőket a konyhában kezdi. Zsíroldás. Előszőr a csempének esik neki, majd letérdel, és kinyitja a sütő ajtaját. Erősen súrolja a rárakódott ételmaradékok okozta zsírt és szennyeződést, ezt már hangosan és hatalmas vigyorral mondja. Néha azt képzeli, hogy egy hetvenes évekbeli reklám főszereplője, melyben ő az a kedves és szemrevaló menyecske, aki bemutatja a legjobb és legmodernebb súrolóeszközöket. Talán még azt is gondolja, hogy ő koruk legcsodálatosabb nője. Talán. A hangosan kimondott mondat után még inkább mosolyog, sőt vicsorog, hogy mind a harmincvalahány fogát látni lehet. Látja is mind a harmincvalahányat, mert olyan fényesre tisztította a sütő ajtaját, hogy önarcképével találja magát szemben. Percekig kémleli az arcát. Ekkor már gondolatai legmélyén van, fuldoklik. Nem kell ide a zöld karosszék, gondolja magában. Igazán tehetne egy mozdulatot, hogy félbeszakítsa a filmet és folytassa azt, amit elkezdett. Csukd fel a sütő ajtaját, csukd fel, kérlek. Ezen mondatot is Évától hallhattuk, attól az Évától, aki szeretné azt a nőt maga előtt látni, aki a reklámokban mutatja meg tehetségét és figyelemreméltóan köszön el férjétől. De Éva már nem hall és nem csukja fel a sütő ajtaját. Inkább úgy dönt, hogy bekapcsolja a gázsütőt, elfújja annak lángját, és hagyja, hogy az imént farkasszemet néző arc megpihenjen, Évával.






















Kisgyermekkoromat Afrika északi részén töltöttem, serdülőkoromat a Vajdaságban éltem meg, majd elérve a fiatal felnőttkort Magyarországon telepedtem le. Mindhárom országban más és más nevet viseltem. Talán lesz negyedik, talán nem lesz negyedik.

A szerző fotóját Endlein Zsófia készítette.







0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v