top of page

Nyerges Csaba

Öt visszatérő jelenség kortárs queer szövegek recepciójában


1986-ban jelent meg Nádas Péter Emlékiratok könyve című műve. A szöveg köré figyelemre méltó kritikai diskurzus szerveződött, amely óvatosan bár, de megemlítette az egyébként nyíltan tematizált homoszexualitás kérdését. Azóta (és előtte) számos más, a normatívtól eltérő nemi identitású hang szólalt meg magyar közegben. A téma régóta jelen van az itthoni irodalomban, látszólag azonban csupán akkor kerül előtérbe, amikor egy-egy szöveg változó tendenciák mentén kiemelt figyelmet kap. Mégis a hazai kritika, úgy tűnhet, nem találja igazán azt a nyelvet, amely a művek elemzéséhez komfortos alapot szolgáltathatna. Miért lehet nehéz eldönteni, hogyan és milyen kérdéseket lenne érdemes feltenni az „ilyen” szövegeknek? A következő sorokban olyan problémákat vázolok fel röviden, amelyek rendre előkerülnek az alternatív nemi identitású hangokat megszólaltató szövegeket szemléző kritikai diskurzusokban.


1. Apológia

Rendszeresen megfigyelhető a kortárs irodalomkritikában egyfajta magyarázó hangvétel. Szexuális kisebbségeket ábrázoló vagy megszólaltató szövegek esetében a kritikus gyakran arra reflektál legelőször, hogy a szubkulturálisnak tartott mű - feltételezett szubkulturális mivolta mellett vagy ellenére - miért tarthat mégis igényt a „nagyközönség” figyelmére, vagy miért lehet mégis értékes a szóban forgó szöveg. Kálmán C. György Aki vagyunk című írásában Kiss Tibor Noé Inkognitó című regényét vizsgálja. A szerző megdöbbenve szembesül a szöveg kérdéseivel, amelyeket látszólag „mondvacsinált”-nak tart: „[a] kérdések látszólagos mondvacsináltságát, bizonytalan súlyát az egyenlíti ki, hogy (és ahogyan) a szöveg meg van csinálva”.[1] A mondvacsinált kérdések a következők: „tényleg nem adott a nem? Változtat-e valamit a nemiségen, ha valaki másként öltözik? Lehetséges volna, hogy ez igazi, fájdalmas probléma legyen?”[2] A kritika retorikája szerint az Inkognitót az „menti meg”, hogy a sajátos kérdésfelvetés ellenére a regény képes általánosabb jelenség felé nyitni, és azokra ráirányítani a figyelmet.


2. Depolitizáló attitűd

A queer szövegek befogadási mechanizmusait tekintve a depolitizáló attitűd szintén jellemző. A depolitizálódás alatt Horváth Györgyi azt a folyamatot érti, amely során egy adott gondolatrendszer politikai tartalma nagymértékben lecsökken, vagy akár teljes mértékben kiiktatódik.[3] Edward Said az interferencia-jelenség fogalmát használja[4] összefoglalóan arra a folyamatra vonatkozóan, amelyben a depolitizálódás központi szerepet játszik. Neichl Nóra Terra incognita[5] című írásában hasonló történik, a szerző ugyanis a gender studies fogalomkészlete felől közelíti meg Kiss Tibor Noé regényét, a diszciplína politikai elkötelezettségét nem tagadva az Inkognitó narrátorának identitását társadalmi-politikai tényezők összhangjában vizsgálja, és arra is kitér, hogy ezen irodalmi szöveg megjelenése a 2010-es évek Magyarországán milyen kontextusokat képes működésbe hozni. Saját irodalomfelfogása azonban nem enged teret a gender studies segítségével körvonalazott elméleti-politikai alapoknak, ugyanis azt emeli ki a szöveg kapcsán, hogy nyelvezete letisztult és nem polgárpukkasztó. Kérdéses, hogy a magyar irodalomban elsőként transznemű narrátor hangján megszólaló szöveg esetében miért merül fel a polgárpukkasztás lehetősége.


3. Coming out-irodalom, transznemű irodalom, melegirodalom?

Egyre inkább kirajzolódni látszik annak az igénye, hogy az alternatív nemi identitások hangján megszólaló szövegek külön műfaji és/vagy tematikus, indexáló kategóriákat kapjanak. Amíg Kiss Tibor Noé debütáló művénél viszonylag óvatosan bánt a kritika a coming out-irodalom megnevezéssel, addig Nádasdy novelláskötetét teljesen nyugodtan a melegirodalom kategóriába szokták sorolni; egyébként teljesen érthető módon, figyelembe véve a könyv elején szereplő szerzői aláírással ellátott utasítást. Az igény teljesen világos, ezeknek a kategóriáknak a használata azonban gyakran teljesen reflektálatlanul marad, és az értelmezést segítő potenciáljuk sem derül ki sokszor – miért termékenyebb, ha az úgynevezett melegirodalom terepén belül nyúlok hozzá egy szöveghez? Stermeczky Zsolt Gábor kritikájában Nádasdy novelláskötetét vizsgálja, a szöveg az alábbi felütéssel indul:

„Jól értem-e, hogy én akkor most valamiféle felvállalt melegirodalmat fogok olvasni? És ha melegirodalmat olvasok, akkor ebből következik-e az, hogy heteroszexuálisként valami olyasmit próbálok majd értelmezni, amihez szorosabb értelemben véve nincs közöm? Vagyis mennyire szól a melegirodalom a meleg szubkultúráról, és mennyire általánosabb – szerelmi, közérzeti – igényekről? Amennyiben ugyanis a szubkultúra kapja a nagyobb hangsúlyt, abban az esetben nagyon hasznos lenne tudnom, hogy – az eddig főleg költőként és műfordítóként ismert, mellesleg homoszexualitását nyíltan felvállaló – Nádasdy Ádám első prózakötetét a melegirodalom részének kell-e tekintenem.”[6]

Stermeczkynél a melegirodalom és a (jobb híján) „nem-meleg-irodalom” (?) közötti különbségtétel alapját az intimitástapasztalat biztosítja, kritikája végén ugyanis arra a következtetésre jut, hogy azért nem érdemes csupán a melegirodalom kategóriáján belül értelmezni A szakállas Neptun novelláit, mert azok általánosabb, mindenki számára befogadható intimitásképet közvetítenek. Hogy ezen túl miért érdemes külön melegirodalomról beszélni, az nem derül ki.


4. Belterjesség, szubkultúra

A fentebb idézett részlet is megvilágítja azt a distinkciót, amely az általánosabb és szubkulturális ellentétpárral írható le. A 2010-es évek óta egyre inkább megfigyelhető, hogy – és ez természetesen leválaszthatatlan az apologetikus beszédmódról – a legtöbb kritika mintegy meg akarja magyarázni, hogy az elemzett szöveg miért lehet feltételezett szubkulturális mivolta ellenére érdemes a nagyközönség figyelmére. Az ugyanakkor egyáltalán nem világos, kik tartoznának az „általános(abb)” kategóriájába. Számomra egyáltalán nem tűnik egyértelműnek, hogy egy nem-queer-szöveg (?) nagyobb olvasótáborral rendelkezne hazánkban, mint egy queer szöveg. Teljesen világos, hogy az elkülönítés mögött a legtöbbször jóindulat húzódik, hiszen a legtöbben amellett érvelnek, hogy a vizsgált mű érdemes az elolvasásra, egyedül ennek a sajátos magyarázkodásnak az igénye nem világos. Az is egyértelmű, hogy ez alapvetően hozzátartozik a kritika működésmódjához – ti. az, hogy értékelje az adott írást –, mégis a szexuális kisebbségeket ábrázoló szövegek esetében ez sokkal hangsúlyosabban előkerül, és gyakran apologetikus hangvételű magyarázkodásban kulminálódik.


5. Egzotikum

Ez utóbbi ponton nincs túl sok magyaráznivaló. A queer tapasztalatokat felvonultató művek egyszerűen a mai napig a recepció túlnyomó részében megütközéssel találkoznak, és az egzotikus másik kategóriájába helyeződnek. Álljon itt ismét Stermeczky sokatmondó felütése: „Jól értem-e, hogy én akkor most valamiféle felvállalt melegirodalmat fogok olvasni?”

Jól látszik, hogy az irodalomkritika igyekszik szembenézni ezekkel a problémákkal, és keresi a nyelveket és kérdésfelvetéseket ahhoz, hogy termékenyen tudjon elemezni alternatív nemi identitások hangján megszólaló műveket. Miért lehet ez kiemelten fontos? Minden bizonnyal nem az irodalomkritika tudja az identitások politikáját a leghatásosabb módon érvényesíteni, ugyanakkor az irodalom egyike azon kevés területeknek Magyarországon, amely egyáltalán lehetőséget biztosít arra, hogy a különféle identitások a saját hangjukon szólalhassanak meg; ily módon kifejezetten hangsúlyos, hogy az irodalomkritika beszédmódjai hogyan nyúlnak az „ilyen” szövegekhez. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről, mert a felvázolt kérdések és az azokhoz való viszony, ahogy reményeim szerint látható, sok mindent eldönthet, és ezek időszerűsége is látványos; ebből kifolyólag szeretném hangsúlyozni, hogy az itt bemutatott problémák nem az egyes kritikusok ellen irányulnak. Most még kevésbé mindegy, hogy ezek a jelenségek és prekoncepciók hogyan aktiválódnak az értelmezés során.



Bibliográfia:


Horváth Györgyi, Utazó elméletek. Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban, Bp., Balassi, 2014.

Kálmán C. György, Aki vagyunk. Kiss Tibor Noé: Inkognitó, Jelenkor, 53/10. 1139–1145.

Neichl Nóra, Terra incognita, Kalligram, 20/2, 97–100.

Edward Said, Traveling Theory = The Edward Said Reader, ed. Moustafa Bayoumi–Andrew Rubin, New York, Vintage, 2000, 195–217.

Stermeczky Zsolt Gábor, Meleg- és intimitásirodalom, Revizor, 2020. 07. 28.


[1] Kálmán C. György, Aki vagyunk. Kiss Tibor Noé: Inkognitó, Jelenkor, 53/10, 1140. [2] Uo. [3] Horváth Györgyi, Utazó elméletek. Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban, Bp., Balassi, 2014, 51. [4]Edward Said, Traveling Theory = The Edward Said Reader, ed. Moustafa Bayoumi–Andrew Rubin, New York, Vintage, 2000, 195–217. [5] Neichl Nóra, Terra incognita, Kalligram, 20/2, 97–100. [6] Stermeczky Zsolt Gábor, Meleg- és intimitásirodalom, Revizor, 2020. 07. 28. https://revizoronline.com/hu/cikk/8607/nadasdy-adam-a-szakallas-neptun (Utolsó megtekintés: 2023. 03. 01.)







Nyerges Csaba vagyok, 1999-ben születtem Győrben. Az ELTE BTK Irodalom- és kultúratudomány mesterszakán vagyok végzős hallgató, az Eötvös Collegium magyar műhelyének tagja és a DigiPhil kutatócsoport munkatársa. Jelenleg a kortárs magyar irodalomban alternatív nemi identitások hangján megszólaló szövegek befogadási stratégiáit vizsgálom. Érdeklődésemet az irodalom és politika kérdései, valamint az irodalomról való beszéd különféle alakzatai irányítják, a gender studies, a kritikai diskurzuselemzés és a cultural studies területeivel foglalkozom.


A szöveg a Nagyon Fáj - Kritika lapszámban jelent meg eredetileg.

0 comments

Comments


hélóóó.png
bottom of page