Éves végszó: Decemberi folyóiratszemle


A Kortárs folyóirat decemberi száma Marno János Forró vacsora című megrendítő versével nyit, melyet Vári Attila prózája követ. Az utóbbi az Ismétlő zsebóra címet viseli magán, melyben egy korszak és egy család története szerveződik egy zsebóra köré. Egy fel- majd letűnő életutat mutat be a novella, mely a korszak politikai és társadalmi dinamikáját, a meg- és meg(nem)alkuvást öleli fel. A prózai vonal képviseli a lapszámban Vári Attila mellett, Tóth G. Károly és Halász Margit. Az utóbbi szerző A pipás asszony című elbeszélése a rejtélyesség, a borzongás és a gyermeki nézőpont ferdítő-éleslátását mutatja fel.

A lapszám tanulmányai közül kettőt emelnék ki, Fábián T. László és Cseke Péter szövegeit.

Légy czéda,kéjsóvár, ledér” – írja Reviczky Gyula az 1880-as években. Fábián T. László tanulmánya a szegénység irodalmi dimenzióit tárgyalja, érintve a cselédsors, a prostitúció és az erotikus költészet szegmenseit. A szöveg fő témája: az Édes Anna. Ezen keresztül közelít a szerző a társadalmi és a testi kiszolgáltatottság összefonodásához, melyre a Kosztolányi regény mellett számtalan történelmi feljegyzést és irodalmi példát hoz fel a 19. századi Magyarországról. A szegénység nyelvi reprezentációja az irodalom egy meglehetősen ingoványos terepe: benne artikulálódnak a nyelvbe és diskurzusba vésett elcsúszások, a testi és lelki szolgaság kérdésköre és a nyelvtelenség örök dilemmája is.

Cseke Péter Az értelem indulatával címet viselő tanulmánya Paskándi Géza munkásságán keresztül bemutatja az abszurd és az alkotó által létrehozott abszurdoid kifejezések jelentőségét és egyben felmutatja az 1965 és 1973 közé tehető színházi, valamint színkritikai és elméleti világ korrajzát. Paskándi Géza iránymutató munkásságához olyan megállapításokat társít, mint „a tébolyult rendszer irracionalitásá[nak]” feldolgozása, az illetékesség illúziójának a lerombolása és az abszurd léthelyzet precíz ábrázolása.

A szám második felében többek között Tompa Mária (Szentkuthy Miklós vonzásában), Gerely Ágnes (Még egyszer Firenzében), Temesi Ferenc (Az utca legjobb kocsmája), valamint Kukorelly Endre alkotásairól olvashatunk kritikákat. Kukorelly Cé cé cé pé című 2019-es megjelenésű regényét Haklik Norbert vizsgálja. A kritikában említésre kerül a magánmitológia és a történelem párhuzama, az élőbeszédszerűség reflektált szerepeltetése, valamint a katonaság mítoszának és a szocializmus pátoszos, tragédia-ábrázolásának a megbontása is.





Az elmúlt hónapok Alföld számai közül talán az egyik leggazdagabb irodalmi válogatással jelentkezik most a decemberi. Tematikában, stílusban és formában is igen gazdag választék alakult ki. Így például Juhász Tibor szociográfiarészlete a megélhetési és társadalmi válság tematikájára épül, Moesko Péter novellája természetes elbeszélésmódjával az identitáskeresés problémáira tapint rá, viszont Gerőcs Péter és Mécs Anna novellái már egy elvontabb, absztraktabb stílust képviselnek, míg az előbbi groteszk, de nagyon éles képekkel mutat be egy (szinte) hétköznapi esetet, addig az utóbbi az álom és hallucináció lehetőségeivel játszik. De természetesen a versek sem maradnak el a próza mellett, szintén kiemelhetőek Závada Péter létértelmező, gondolati versei, amihez remekül illeszkednek Kovács Edward szintén görög kultúrát (mitológiát) megjelenítő verseihez; továbbá Vida Kamilla és Horváth Florencia múlt- és identitásképző (vagy romboló) versei; valamit Kósa Eszter versei is kiemelkedőek, utóbbi remekül egybemossa a természeti és az emberi lét szféráit, tereit.

A tanulmány rovat tematikája az elmúlt 10-15 év magyar irodalmi áttekintését nyújtja, ami elsősorban a próza és líra tendenciáira, témáira és a 90-es és 2000-es évekhez viszonyított irányvonalaira épül, a legmeghatározóbb szerzők és műveik kiemelésével. Továbbá szóba kerül az elmúlt tíz év színházi életének sikere és válsága, így például szó esik Pintér Béla, Pass Andrea és Urbán András munkásságáról, de fókuszba kerül a kortárs színház politikussága, szakmai zártsága, és a klasszikus darabok további elnyomó uralkodása is. Az előző (2009-es) értékelőhöz képest most először olvashatunk, az elmúlt évek egyik főbb irodalmi irányáról, a gyerekirodalomról és annak fejlődéséről, nézeteiről, lehetőségeiről. Mindehhez pedig remek elméleti áttekintőt nyújt a tanulmány rovat végén található „Intézményeken túl” című esszé, amelyben megjelenik többek között a szerzőség átalakulása, a cultural studies hazai térnyerése és a mediális kultúratudományok kibontakozása.

A lapszám végén pedig a 2020-as Alföld-díjat elnyert Nádasdy Ádám, Gerevich András és Balogh Gergő munkásságáról olvashatunk röviden.





A decemberi Tiszatájban két nagyon erős prózát olvashatunk, Abafáy-Deák Csillag Csillagharcos és Csabai László Próbálkozás című novellák tekintetében. Kiemelném Komor Zoltán Információterroristák című kisprózáját, ami izgalmasan dolgozza ki, a már címben sejtetett információátadásnak a funkcióját, melyben minden sor tekinthető információval, ezzel terrorban tartva az olvasót. A versek közül kiemelkedik Zalán Tibor Éhség, illetve Talabér Miklós Péntek, és Lengyelfalvi Egbert (Oblomovnak) című versei.

A tanulmányok közül Tverdota György A legutolsó harcos (József Attila közösségi költőszerepének születése című izgalmas tanulmányát ajánlom az olvasó figyelmébe.

A lapszámban olvashatunk Babarczy Eszter: Mérgezett nő, Zoltán Gábor: Szép versek 1944, Darvasi László: Magyar Sellő, Darida Veronika:Filozófusok bábszínháza című kötetekről kritikát.

Az utolsó oldalon Darvasi László tárcáját olvashatjuk, ami a megszokott tárcától eltérően a Hallhatatlanok című készülő regénynek az előhangja.





A Műút idei utolsó száma, hozza a tőle megszokott színvonalat, stílust. Elsőnek is kiemelendő Szentgróti Dávid képei, amivel a találkozhatunk a lapszámborítóján, és oldalain. Pazar és magával ragadó alkotásokról beszélhetünk. Pollágh Péter Nappali szekrény című versével indul a szépirodalmi blokk, ami egy nagyon jó vers, és az olvasó figyelmébe ajánlom, ha mást nem is, de ezt a szöveget, nem lehet nem elolvasni. Kiemelendő Nyerges Gábor Ádám Mediterrán, mindenáron/minden hiába című versei, és Kántor Zsolt Átlagember tejszínhabbal. És jéggel című szövege is. A prózákat tekintve nagyon izgalmasnak gondolom Adrian Duncan: Méz című novelláját, amiből megtudhatjuk, hogy a méhek, hogyan tudják megbosszulni azt, hogy felhasználtuk őket. Telléry Márton Távol-Kelet című novelláját is érdemes elolvasni, mert a végén nem csalódik az olvasó.

A kritika rovatban olvashatunk többek között Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Kováts Judit: Hazátlanok, Szilasi László: Kései házasság, Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk című kötetekről pontos, és jó megfigyeléseket tartalmazó kritikákat, amit nyugodt szívvel ajánlok.

A lapszám utolsó Hudra Móni-Oravecz Gergely: Mit látsz a képen? című képregényével találkozhatunk, ami a címre játszik rá, olyan formában, hogy csak apró kockákban látunk képeket, de első ránézésre nem feltétlen mondanánk meg, hogy mit látunk. Izgalmas, és bátor vállalkozás.




0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png