Életút-interjú

Bakos-Kiss Gáborral Varga Bianka beszélgetett


Kérem, meséljen az életútjáról! Jogi egyetem után mégis miként fordult a színészet felé?


Bakos-Kiss Gábor: Kitűnő tanulóként az ország egyik legkiválóbb matematika tagozatos gimnáziumából egyszerűen elpazarolni azt az időmennyiséget, amibe a szüleim is rengeteg időt és energiát fektettek, dőreség lett volna. Nagyon tisztelem a szüleimet és hálát adok Istennek, hogy a gyermekük lehetek, és igyekeztem meghallani a szavaikat, amik teljesen logikusak is voltak. Nem éreztem azt, hogy feltétlenül matematikával kellene foglalkoznom, de emellett megtetszett a jogászi lét. Amint reggelente leszálláskor a nyíregyházi bíróság előtt láttam ezeket a színházi figurákat – mert tényleg így néztem rájuk – úgy gondoltam, hogy van az egésznek egy nagyon jó atmoszférája. A gyerekkori habitusomhoz pedig nagyon illett. Szerettem volna magam megmutatni és középpontba kerülni, hogy figyeljenek rám, akár azért mert játszok, akár azért mert verset mondok. Már érettségi előtt is meginogtam, hogy talán színművésznek kellene mennem, de az észérvek győztek akkoriban. Az egész életemet végigkíséri, hogy Isten próbára tesz, és billegek az emóció és a ráció határán. Ráadásul a szereplési vágy nagyon addiktív tud lenni, és képtelen voltam letenni. A jogi egyetem alatt pedig nemhogy kopott volna, de sokkal jobban felerősödött bennem. Ekkor már nem lett volna logikus elnyomni az efféle intencióimat. Fantasztikus évfolyamom volt a jogi egyetemen. Nemrég Gyulán találkoztam a volt szobatársammal, aki most a gyulai törvényszék elnöke; vagy egy másik szobatársam az OBH-nak volt az elnökhelyettese, és a jelenlegi igazságügyi miniszter is ugyanúgy a mi évfolyamunkba járt.


V.B.: Milyen szerepeket és darabokat vállal el legszívesebben?


B-K G:Ha választhatok, akkor inkább olyan darabokban játszom vagy dolgozom szívesen, ahol a játszótársak és alkotótársak izgalmasak és inspirálnak engem. Nincs bennem olyan fajta mozgatóerő, hogy bizonyos műfajokat preferáljak. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte minden műfajban kipróbálhattam már magam az évek során. Ám ha ki akarnék emelni egyet, akkor az a Nemzeti Színházban történt meg, Az Úr komédiásai című előadásunkban én játszhattam Szent Ferencet. Az ő életéről szól a darab, az eredeti címe is ezt jelöli: Képek Assissi Szent Ferenc életéből. Egy igazi csodálatos próbafolyamat volt, melynek a vége egy gyönyörűséges előadás lett. Általam nem is vágyott szerep volt Szent Ferenc, de azt gondolom, hogy nagyon jó volt együtt lenni a történettel, és szerencsére kiváló alkotótársakkal dolgozhattam együtt.


V.B.: Idén megválasztották Önt a Győri Nemzeti Színház igazgatójának. Milyen darabokat szán a győri közönségnek?


B-K. G.: Jellemzően minden vidéki színház népszínházi modellt követ, hiszen minden közönségréteget annak az egy színháznak kell kiszolgálnia. A Győri Nemzeti Színház is így működött az elmúlt évtizedekben, és azt hiszem a továbbiakban is ezt a modellt lenne érdemes követni. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy szigorú előírásoknak kell megfelelni, hanem figyelni kell arra, hogy mire fogékony a közönség. Ezeket az előadásokat pedig a lehető legmagasabb színvonalon igyekszünk létrehozni. Nagyon sok fiatal alkotót lehetett látni már a pályázatomban is, akikkel úgy gondolom, hogy nagy lendülettel foghatunk az alkotásba, de a következő évadnak a most ott működő társulattal fogunk nekikezdeni.

Ezt az évadot úgy próbáltuk megfogalmazni, hogy a hősök kerüljenek az előtérbe, azok az emberek, akik példaképként állíthatóak adott esetben a fiatalok elé.


V.B.: Külföldi rendezőket is meghívott a színházba dolgozni. Milyen a határon túli művésztársakkal a viszonya? Mennyire egészítik ki egymás munkáját?


B-K G: Nagyon sok nem magyar ajkú alkotóval volt szerencsém dolgozni, illetve olyan magyar művészekkel, akik nem Magyarországon születtek. Nem véletlen talán, hogy Szabó K. Istvánnal nem először dolgozok együtt, valóban jelzésértékű az is, hogy Zakariás Zalánt kértem fel arra, hogy legyen a színház művészeti vezetője, aki Sepsiszentgyörgyről költözött Győrbe. Az ő színházi nyelvezetük az erdélyi színházi kultúrán szocializálódott, ami értelemszerűen egyaránt magyar és román gyökereken alapszik. Azokat a dolgokat kezdtük el keresni, ami a győri közönséget is megszólítja, de azt is szerettem volna, hogy egy termékeny nemzetközi párbeszéd is kialakuljon. Úgy gondolom, hogy minél több külső impulzus ér bennünket, annál jobban meg tud ihletődni az a munka, amelyet a színházban mi gyakorolni szeretnénk.


V.B.: Ezt a pályázatában is említette, hogy szeretné, ha Győr Ausztria, Szlovákia és Magyarország művészi csomópontjaként létezhetne.


B-K. G.:Eddig is számos felvidéki néző látogatta a színházat. Természetesen szerencsés lenne, ha az Őrvidékről is többen eljutnának az előadásokra. Győrnek valóban van egy fantasztikus földrajzi adottsága, hiszen három főváros által határolt háromszög középpontjában fekszik. Emellett vannak olyan műfajok, melyek esetleg nemzetközi viszonylatban is inspirálóak lehetnek. Nagyon örülnék, ha megvalósulna ez az elképzelés, és amikor bemutatunk egy operát, az esetleg egy kicsi pontként, de nyomot hagyna Európa térképén. Nagy célok ezek, és rengeteg munkát kell belefektetni, amit nyilvánvalóan a lehetőségek is befolyásolnak, de azon vagyunk, hogy minél nagyobbat álmodjunk és minél motiváltabbak maradjunk. Erről majd talán pár év múlva, visszatekintve lesz érdemes beszélni, amikor már látjuk, hogy ebből mi valósulhatott meg.


V.B,: Ennek a célnak köszönhető az is, hogy Zakariás Zalánt kérte fel művészeti vezetőnek?


B-K. G.:Zalánhoz egy nagyon komoly és évtizedes szakmai barátság fűz. Együtt dolgoztunk Debrecenben, Kaposváron, ő rendezte az önálló estemet, amit a felesége, Berecki Ágota írt, Frankie - A király és kárhozott címmel. Szeretek velük dolgozni, és amikor eldöntöttem, hogy megpályázom a győri igazgatói posztot, Zalán volt az első, akit felkértem. Életem egyik legszebb mondata, amit ő a megkeresésemre válaszolt: „Pasas! Ha menni kell, miattad azonnal pakolunk és indulunk!”

Nagyon izgalmas világ, amiben él és alkot. Közben pedig nagyon emberi, ahogy viszonyul a környezetéhez, öröm a társaságában lenni, legyen az munka vagy egy beszélgetés, mindig családias légkört alakít ki. Miközben nagy büszkeséggel mondom azt, hogy most kapta meg az UNITER-díjat televíziós és teleplay kategóriában, ami a legrangosabb román színházi kitüntetés, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal készített Samuel Beckett: Rövidek (Shorts) című előadásért. Ebből is látszik, hogy nem csak elfogultságból bízok az ő alkotói képességeiben.


V.B.: Nem csak erdélyi művészeket említett a pályázatában. Mit gondol a szláv, azon belül is az ukrán színpadi nyelvről?


B-K. G.:Vidnyánszky Attila is az ukrán rendezőiskola diákja volt. Ő is hozza magával azt a szláv színházi nyelvezetet, ami nagyon sajátos és markáns. Ivan Urivszkij, fiatal ukrán rendező az, akit én megszólítottam a szláv színházi világból a pályázatírás során, és örömmel mondott igent. Ők egyszerűen máshogyan nyúlnak a dolgokhoz. Adott esetben kevésbé verbális az a színház, amit ők csinálnak; vagy nem feltétlenül értelmileg próbálnak kommunikálni a nézővel, hanem nagyon sokszor emocionálisabb vagy expresszívebb az a forma, amit használnak. Az a nagyon fontos egy ilyen helyzetben, amikor érkezik egy idegen nyelvű messziről jött alkotó, hogy ő is megtalálja a közös hangot ne csak a művészeinkkel, hanem a közönséggel is. Szeretnénk a társulatunkat jól karbantartani, nemcsak előadásokat csinálni és letudni a munkát, hanem azt szeretnénk, hogy legyen egy nagyszerű alkotóműhely a Győri Nemzeti Színház. Ezért tartom fontosnak, hogy ilyen fiatal, energikus és tehetséges fiatal rendezőket is meghívjunk, akiket mi nagy nyitottsággal várunk.


V.B.: Győrben két előadást is rendezni fog, Yasmina Reza Az öldöklés istenét és Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját; azonban szereplést nem vállalt. Ennek mi az oka?


B-K. G:Nem, mert nekem még meg kell tanulnom a győri színházat, ezt a szolgálatot a lehető legmagasabb szinten teljesíteni, és úgy vélem, nem feltétlenül lenne jó, ha elapróznám magam. Akkor cselekszem jól, ha mindkét évadban megmutatom magam alkotóként, és valami kép kialakulhat ezáltal rólam, hogy én miként is gondolkozom a színházról.


V.B.: Miként definiálná a színházhoz való kötődését?


B-K. G.:A színházban leginkább a jelenidejűséget szeretem, az illatát, a színét, ahogyan megismételhetetlen az a bizonyos színházi pillanat. Azt a fajta furcsaságot, hogy milyen illékony egy gyönyörűen megvalósított előadás, ahol áldott állapotban meg tud történni a játék. Ez egy ritka kincs. Az életem úgy érzem, hogy boldog magánélettel, egy gyönyörű család fejeként, nekem a színházzal teljesedik ki. Abban hiszek, hogy a színház akkor működik jól, ha van egy összetartó csapat, akik egy családhoz hasonló dinamikában tudnak együtt dolgozni. Felvetődnek olyan kérdések, melyek foglalkoztatnak mindannyiunkat, és a darab által válaszlehetőségeket fogalmazhatunk meg magunkban.


V.B.: A színházigazgatói státuszt a szolgálattal kötötte össze. A színművészi hivatást is így képzeli el?


B-K. G.:Milyen gyönyörű a magyar nyelv, mert azt mondjuk, hogy ki kell szolgálni a mi közönségünket. Tehát ez egy közös rítus – nem véletlenül van az a terminus technicus is, hogy valaki Thália papja –, ahol mi celebráljuk az adott eseményt vidáman, kacagtatva vagy komoly dolgokról beszélgetve, de a közönség nélkül ez nem valósulhatna meg. Peter Brook szerint sem kell a színházhoz semmi más, csak két ember egy térben, ahol az egyik csinál valamit, a másik pedig nézi. Fontos szempont annak a félnek, aki csinálja, hogy a fogadó felet, ha úgy tetszik kiszolgálja.


V.B.: A győri közönség mennyire nyitott az újításokra? Mire számít a következő évadban?


B-K. G.:Győrnek komoly és szenvedélyesen színházszerető közönsége van. Adja Isten, hogy ez a pandémia után is kitartson, és meg tudjon teremtődni az az áldott állapot, hogy teltházakkal tudjunk játszani. Hiszen hiába teszünk bele annyi energiát, ha ez a fantasztikus közönség nem tud önfeledten és korlátok nélküli eljutni hozzánk.


















Varga Bianka vagyok, frissen végzett lengyel szakos bölcsész. Bemutatkozni sosem tudtam jól, de alaptermészetem része a kíváncsiság, a folyamatos rácsodálkozás, a tér-időérzékelés hiánya és a szétszórtság. Írásmódomat is ezek határozzák meg.


0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png