Réder Ferenc

Ártér


A part és a sziget között hárman hajózunk. Vakon, a szemünkbe szóródik a vízről a Nap fénye. Felcsúszunk a homokra. Térdig ánizsban, derékig csalánban gázolunk, a lábnyomaink viszketnek a rétnek. Felismeritek a kérgemet, termésem alakját, leveleim cikcakkos erezetét, tudjátok az összes nevemet. Én is, bőrötökön egy szerelmes biztonságával igazodom el. Egymást felfelé szorítva, árnyékolva, összegyökerezve nő itt a nyár, a juhar, a galagonya. Felcsúszunk a Dunára. A másik part, ahová mindig visszatérünk, közömbös, mint egy fuldokló feje körül a víz. Beakasztom a felszínbe a lapátot, és beledőlök a súlyunkba.



Sajátom


Becsukom a szemem, nyár van, mellettem fekszel a parton, már becsuktad a szemed. Látom a tiéd mellett a karomat, a hasamat, a lábamon a szőrt, a lábfejemet. Ha meg akarom mozdítani, elképzelhetetlen, hogy akár megmozdulhat mindez. Valószínűtlen ez a kapcsolat, ez az ok-okozat, bennem. Nem gondolnám, hogy ez itt a sajátom lenne. Inkább gondollak sajátomnak téged, ahogy itt fekszel, és felborzolja a füvet a szuszogásod. Mostantól te alszol helyettem. Majd felébredsz helyettem. Lekerülök a vállamról, ami vagyok, az inkább te leszek, mint én. Két szem, ami téged néz, és néha a közelben fürdő húgaidra pillant. Két szükségtelen szem. Becsukom, nincs part, csak egy végeláthatatlanul elnyúló, üresen bizsergő láp. Csikorgó nádas, aranyló iszap.







1999-ben születtem Budapesten, Pusztazámoron nőttem fel. Az ELTE-n angolt tanulok, olvasok, írok, fordítok.


0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png