Kőhegyi András

Álmoskönyv

(Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház, L’Harmattan Kiadó, 2015)



Carl Gustav Jung szerint az álomban központi szerephez jutó ház az álmodó pszichéjét jeleníti meg. Nem gondolhatja ezt másként az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett lengyel írónő, Olga Tokarczuk sem, aki miután megismertette az olvasóval az alsó-sziléziai kisvárost, Nowa Rudát, illetve annak környékét, megteremtve ezzel a mű kis számú állandó tényezőinek egyikét, elengedi az olvasó kezét, így az menthetetlenül elmerül a regény szereplőinek tudattalanjában.


Ezek a szereplők kivétel nélkül nehezen behatárolható figurák (az elbeszélő egyik szomszédját például nemes egyszerűséggel Ezésez-nek hívják), egymással keveredő hangjaikhoz hasonlóan őket is a bizonytalanság jellemzi. Egyedüli biztos pontnak a szereplők lakóhelye tűnik, amelyről a szerző minden esetben pontos és tiszta képet alkot, függetlenül attól, hogy az adott szereplő egy eldugott vidéki kastélyra, egy fehérre meszelt falú német parasztházra vagy egy városi panellakásra tekint otthonaként.


A karakterek elmosódottságát részben megmagyarázza, hogy már a kötet legelső elbeszélése is az Álom címet viseli, tovább olvasva pedig egyértelművé válik, hogy az álmoknak különleges szerep fog jutni. A szövegek egy jelentős része ugyanis ugyanarra a kérdésre keresi a választ: Milyen hatása van az éjjel látott álomnak az azt követő nappali órákra, illetve hogyan befolyásolják a nappal eseményei az éjszaka álmait?


Az álom és az ébrenlét mellett gyakran megjelenik az elmúlás és az élet témája is, a pszichológus végzettséggel rendelkező Tokarczuk pedig nem győzi elégszer emlékeztetni az olvasót, milyen közel is áll egymáshoz ez a két fogalompár.


Fontos hívószóvá válik a határ, mind konkrét, mind elvont jelentéssíkon értelmezve. A sok esetben a cseh-lengyel határsáv közelében játszódó történetekben a szerző különféle életmódok és életformák határterületeinek feltérképezésére törekszik, majd pedig Tokarczuk – nem egyszer a mágikus realizmus eszközrendszeréhez fordulva – rendre át is lépi ezeket a hol pontosan megrajzolt, hol a végletekig elmaszatolt határokat.


Az élet különböző határterületeinek sokszor maguk a regény szereplői adnak otthont. Így tesz például a kötet második felében feltűnő, Ergo Sum névre keresztelt férfi is, aki nappal egy lengyel kisváros megkeseredett latin tanára, éjszaka viszont bundát növeszt és vérfarkasként járja a környéket. Visszatérő „szereplőkké” válnak a gombák is, ezek a se nem állat, se nem növény életformák, amelyek gyakori alapanyagai a kötetben felbukkanó recepteknek. Az ilyen visszatérő figuráknak és szimbólumoknak köszönhetően a regény által keltett összbenyomás idővel elmozdul az esetlegesség felől és ha nem is az állandóság, de a folyamatosság válik meghatározóvá.


A kötet fülszövege regényként hivatkozik a Nappali ház, éjjeli házra, jóllehet a könyv 315 oldalán több műfaj keveredik, esszének beillő gondolatfutamok, receptek, elbeszélések, interneten olvasott álmok váltakoznak igen kevés rendszernek engedve teret. Pár bekezdésnyi gondolattól 15-20 oldalas novellákig terjedő szövegdarabok követik egymást, a szerző időnként elejti, majd néhány oldallal később újra felveszi a történet fonalát, azoknak az olvasóknak pedig, akik mindenáron egy hosszan követhető cselekményszálra vágynak, egymással többé-kevésbé összefüggő írásokból felépülő egységek formájában hajít mentőövet.Ilyen viszonylag egységes résznek tekinthető a kötet első felében elhelyezett elbeszélések lánca, amely Kümmernis, a középkori szent életű apáca és az ő életét kutató 16. századi szerzetes történetét beszéli el. A vértanúvá lett apáca és a szerzetes összekapcsolódó sorsára épülő szakasz jelentőségét – terjedelme mellett – az adja, hogy itt kap helyet Kümmernis látomásának leírása, az a szöveghely, amely leginkább segíthet megérteni, hogy pontosan mi mozgatja a Nappali ház, éjjeli házban szereplő történeteket: „És láttam: Ítéletünk ébredés lesz, mert egész életünkben csak álmodtunk, miközben azt hittük, élünk. Csakhogy egyszer már valóban éltünk és meghaltunk, és most halottak vagyunk. … Ebben az egész kavarodásban egyikünk sem tudja és tudhatja, az-e, aki csak álmodja az életet, vagy tényleg él”.(149-150.)


Tokarczuk kelet-közép-európai íróként is bizonyít: az Alsó-Sziléziából kitelepített németek, illetve a helyükre érkező lengyel családok bemutatásakor nem marad el a nyelv és az identitás kérdésének megjelenítése, az előző három-négy emberöltő idejébe helyezett történetek pedig a 20. századról készített érzékeny hangú beszámoló darabjaiként is értelmezhetőek.


Különös módon az információk, a tájékozódást megkönnyítő adatok szétkenésére épülő regény összességében őszinte könyvnek bizonyul. Tokarczuk ugyanis sokszor saját magát vizsgálja különféle szempontokból, így voltaképpen egy, az elbeszélőt létező és fiktív helyekhez, személyekhez, illatokhoz fűző képlékeny viszonyrendszer feltérképezése zajlik a könyv lapjain.


A szerző által megszólaltatott ironikus hang és a megjelenített sorsok egymásba dolgozásával a kötetbenmegteremtett mesterséges káosz kidolgozottsága is hozzájárulhatottahhoz, hogy később az eredetileg 1998-ban kiadott regény vált az írónő első angol nyelvre is lefordított könyvévé, így Tokarczuknak ezzel a művével nyílt első ízben lehetősége a nemzetközi olvasóközönség elé lépni.


A Nappali ház, éjjeli ház magyarul előbb 2014-ben, majd idén márciusban ismét a L’Harmattan Kiadónál jelent meg, Körner Gábor fordításában.




















2003-ban születtem Veszprémben. Szabálytalan időközönként magába szippant a kortárs magyar irodalom. Ez biztos. A többi majd kiderül.


0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png